Mélyen a smaragdzöld lombkoronák árnyékában, ahol a napfény csak szűrt, aranyló foltokban érintette a mohával borított talajt, élt egy remete. Nem emberi számkivetett volt ő, hanem a természet megtestesülése emberi formában. Szívében az erdő lüktetett, ereiben a patakok vize csörgedezett, és tekintetében a százéves fák bölcsessége tükröződött.
   Házikója nem volt más, mint egy öreg tölgy gyökerei közé épített, szerény menedék, amely szinte egybeforrt a természettel. Fala a fa kérge volt, teteje a sűrű ágak szövedéke, ablaka pedig maga a nyitott erdő. Nem vágyott másra, csak a csendre, a madarak énekére, a szél susogására a levelek között.
   Reggelente, a hajnal első sugarával együtt ébredt. Kinyitotta a szívét a napnak, és lélegzetével magába szívta az erdő friss illatát. Barátai nem emberek voltak, hanem a szarvasok kecses mozgása, a mókusok fürge ugrándozása, a baglyok mély, bölcs huhogása. Értette a nyelvüket, érezte a félelmeiket és örömeiket.
   A fákhoz úgy beszélt, mint régi ismerősökhöz. Megsimogatta érdes kérgüket, érezte bennük az évszázadok súlyát és életerejét. Tudta, melyik fa beteg, melyik szomjas, és gyógyító kezeivel segített nekik. A virágok felé hajolt, megcsodálta törékeny szépségüket, és hálával fogadta illatukat. Nem vadászott, nem pusztított. Az erdő ajándékait fogadta el alázattal: a vadon termő gyümölcsöket, a gombákat, a tiszta vizet a forrásból. Élete egyszerű volt, mégis gazdagabb minden kincsnél, hiszen a természet örök körforgásának része volt.
   Ha néha egy-egy eltévedt vándor rábukkant, a remete nem űzte el. Csendesen megosztotta velük a tudását, az erdő titkait, a természet tiszteletének fontosságát. De sosem marasztalta őket, tudta, hogy mindenkinek megvan a saját útja.
   Ahogy az évek múlásával a haja hófehérré vált, és arcán az erdő ráncai mélyültek, a remete egyre inkább eggyé vált a környezetével. Nem félt a haláltól, tudta, hogy ha eljön az ideje, visszatér oda, ahonnan jött: az anyatermészet ölelésébe.
   És talán, ha egy csendes estén mélyen belélegzed az erdő illatát, még ma is érezheted a jelenlétét. A szél susogásában hallhatod a bölcs szavait, a madarak énekében a tiszta szívét, és a fák árnyékában megláthatod a nyomát, egy emberét, aki megtalálta az igazi otthonát a természet szívében.

TM