Síró Szonett-ikrek

Első-szülött

Régi nyár delén egy szőke lengyel lány
a tó vízéből kiszállt, hozzám lépett
bátran, bőre barna, szemei kékek,
az emlék elkísér, bár már halovány.

Lepergett sok évtized, ki tudja hány,
kísértnek az éjben, de már nem félek,
a kedves képek folyton visszatérnek,
 mert a jelenem már sivár és silány.

Meg sem csókoltam és hozzá se értem,
még most is szégyellem, tudom nem érdem,
csak titkon szót váltott a két félszeg váll.

Bogoztam magamban szelíd szláv szavát,
mert nyelvzsonglőr a tudatlan ifjúság,
és mi csak deklináltunk, konjugáltunk.      

Másod-szülött

Egy kedves öbölben, omló domb alatt
reám talált egy merész lengyel szépség,
megcsodáltuk a bőrét én és kék ég,
csak mosolyogtunk, mert nem voltak szavak.

Keblén két hófehér vitorla dagadt,
de visszatartott a buta félénkség,
csak néztem a fényben csillogó térdét,
remegett a kéz, kiszáradt az ajak.

Miért gondolok rá és a régmúltra,
elsétált örökre hegyeken túlra,
senki nem lép mellém, már senki se vár.

Ártatlan emlék, mely máig elkísér,
a fülemben zsibong és lüktet a vér,
de világra jött egy síró szonett-pár.

2014. 10. 05.