Egy utolsó sóhaj - csendben szárnyal,
a világ hangtalan alám hajol,
az idő pereg, de nem marasztal,
a test elcsitul, a fény átkarol.

Lélegzetem lassan, némán pihen,
mint a tó, ha tükre elcsendesül,
és akkor jön... nem kérdez, nem siet,
csak ott van - vakító, meleg, derűs.

Nem ég, fényével nem vakít, nem sújt,
hanem felemel, mint régi álom,
s ahogy nézem, minden, mi bennem múlt,
nem fáj, nincs bánat az elmúláson.

Mintha csak hazahívna, csendben int,
nem szóval, nem zajjal, de lágy fénnyel,
az utolsó percem e fényben ring,
már nem búcsúzok, nincs hang - csak érzem.

2025. augusztus 21.