Azon és ezen a délután
Mezei István

Tűztövist metszettem Nagypéntek délután,
megsebeztem magam, és vérzett a kezem,
sírt, nyikorgott rozsdás,  vén talicskám,
a fájdalom burjánzott megrepedt szívemben,
láthatatlan kereszt, emeltem, kalapom
jámboran , mint egy afféle, hívő keresztény,
árkokon-bokrokon, megroggyant fahídon
nem juthatott más nekem, csak keskeny ösvény,
feledékeny vagyok, elvesztettem kesztyűm,
nem mosom kezem, a fájdalmat viselem,
mert manapság az öregség bizony nagy bűn,
Nagypéntek délután magamat kerestem,
a külsőségek már rég elkerülnek,
az öröm és a bánat bennem rügyezik,
otthon hajtok térdet a Teremtőnek,
életnek egyik Húsvéttól a másikig,   
vágtam a vadhajtást, kezem más mozgatta,
 tudatalatti vezetett, vagy őserő,
e halálos péntek remélt harmadnapja,     
így lett e délután múlt, jelen, a jövő.

202l. 04. 02.