Az áprilisi földbe mélyre elásom
haragom, bánatom, kicsorbult fegyverem,
letisztítom rút, csatakos csatabárdom,
csak béke jöhet tovább az úton velem.

Szívemen hiába ül a vad végtelen,
dédapák vére a testembe visszafolyt,
viharok dúlnak a fekete tengeren,
megvigasztal még pár élő és a sok holt.

De mit ígértek szép áprilisi esték,
a sorsom majd milyen rongyokkal kecsegtet,
nincs most bennetek meleg, se szín, se festék,
lapozom lustán a vén, poros könyveket.

Tán madaras májust és lombruhás fákat,
és alattuk ligetes, faragott padot,
a szívem, a szemem szebbre nem is láthat,
valaha az Isten errefelé lakott.

Ledobom gyorsan szürke felhőpaplanom,
a reggelek oldanak sugárnyalábot,
ezt követelem és már régen akarom,
ebben a tavaszban szerelemre vágyok.

Kinyílik kertemben a verseim kelyhe,
és csak forrok, forrongok alaktalanul,
a múltam kevereg bennem elmerengve,
jövőmben a jelen kitárulni tanul.

2014 április 15.