Halkan dobban a világ szíve,
az éjben csillagok fénylenek,
árnyak búcsúznak a csendben,
a lélek hallja az örök ígéretet.

Az égbolt könnyeket hullajt,
a szél dalban hordoz reményt,
aki megérti elsuttogott titkát,
a békéről hall egy mesét.

Mert az nem fegyverben rejlik,
az ember szívében ébredezik,
mint forrásvíz tisztasága,
a haragon át is csörgedezik.

A hajnal lassan szirmot bont,
fény borul a világra,
ég és föld végül összeér,
s lélekben kész az imára.

Harang szól a távolból,
ott a béke láthatatlanul,
az idő kapui kitárulnak,
és egy fehér szárny ráborul.

Körülötte fény, kinyílt a hajnal,
áldást hint minden élő álmára,
oda, hol a szeretet lakozik,
szívek mélyének örök tavába.

TM