Tenyeremben dobog a szívem
ahogyan a virág levelét tépem,
könny csordul végig arcomon,
egy csendes tavaszi alkonyon.

A háznál hallatszik egy dallam,
egészen halkan, csak én halljam,
egyre jobban összeszorul kezem
én itt a helyem most sem lelem.

Dermedten állok, nem jutok előre,
tested itt van bezárva e kőbe,
próbálok emlékezni a szépre,
még választ várok a kérdésre.

Kerestem, kutattam hát ha üzentél
csak így? Egy szó nélkül elmentél?
Oly büszke voltál mindig, akaratos,
üresen hagytad a házat, mi bánatos.

Kerestem a választ poros könyvek között
lelkedhez az utat, de már elköltözött.
Tudom sosem hitted, de akartam érteni,
oly sok mindent megakartam kérdezni!

De te úgy döntöttél, egy egyszerű napon
nem köszönsz el, egy egyszerű lapon,
magyarázat nélküli foszlányok, talányok,
érted is égnek már a gyertyalángok.