elmentél - de hidd el, mégsem tűnhettél el
álmaimban újra, és újra visszatérsz
a sok bolondság, mit egykor gyerekfejjel
együtt műveltünk, ma emlék, mit újra élsz

sokat nevettünk, amíg gyerekek voltunk
minden bolondságban mi mindig részt vettünk
boldog voltam, és sohasem vitatkoztunk
boldogság és megértés volt mindig velünk

aztán a barátság egyszer szerelem lett
tíz év boldogság volt, nem másé, csak mienk
szerettelek - boldog voltam és önfeledt
szerettél - egy hajszál volt, hogy kimondd: igen

a szakítás mindig fáj - ez lett a sorsunk
valahol ez volt megírva mindkettőnknek
de a szálat eltépni sohasem tudtuk
hiszen ez maradt, s volt bánat a szívünknek

lásd, most itt állok csendben és megrendülten
kezemben egy szál szép fehér rózsaszállal
elmerülök nem feledett emlékedben
s látom arcod még mindig az ősz szakállal

most búcsúzom... de szívemben ott a helyed
van egy zug, egy sarok, ami mindig rád vár
boldog voltam, kiegyensúlyozott veled
s az a kis zug a szívemben a tied már

2025. június 11., volt párom emlékére (1953-2025)