Ők a szépséget hordozzák magukba,
anyaságot kapnak felnőtt korukra,
kiskorúktól játékuk sok-sok baba,
vörös, fekete vagy a szőke barna.

Cserfesek és oly kacagók mint gerlék,
ha eltörik a mécses nincs rá kellék,
sírásuk olykor szívekbe markoló,
gyógyír rá simogató vigasztaló.

Csacsogásuk olyan édes bársonyos,
mint tiszta tekintetük varázslatos,
öledbe pattan ő majd mesélni kezd,
válaszolni tán győzöd ha nem vagy rest.

Játékuk között volt a papás-mamás,
hulahopp és fogócskázás, hintázás,
ma egy lapos kütyü van kétkezűkben,
babázás helyett azt nyomják szüntelen.

Illatuk az üde tavaszi szellő,
daloló hangjuk messze csilingelő,
ugrálókötél az ő paripájuk,
mi legkedvesebb, édes anyukájuk.

írta-Varga István-Barcs-2019.02.17.