Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes
Soltész Irén
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Bagira, a fekete cicus

Adalberto
Adalberto képe

Hallottatok-e Bagiráról a fekete cicusról? Bizonyára nem. Nos, akkor most figyeljetek jól, elmesélem nektek az egyik izgalmas kalandját a kertben.

Bagira egy gyönyörű, tavaszi nap született két kis testvérével együtt. A másik két macskakölyök hófehér volt. Csak ő látta meg a napvilágot csillogó fekete szőrrel. De nem csak ebben különbözött a társaitól. Hamarosan kíváncsiságban is kitűnt a másik kettő közül. Míg azok nyugodtan szopták anyjuk emlőit, vagy szunyókáltak a jó, puha dobozban, amit a gazdaasszonyuk készített oda neki a konyha egyik szegletébe, addig Bagira valahogy kimászott, és elindult felfedezni a világot.

A konyhában sok minden volt, ami ilyen csöpp kis állat érdeklődés felkeltette. Nem bírt betelni a látottakkal. Alig, hogy elhagyta a biztonságot adó otthonát, mindjárt az útjába került egy hosszú bot, aminek a végén vékony szállak voltak csokorba kötve. A dobozból már többször látta, hogy a gazdaasszony ezzel söprögetett a konyhában, és ilyenkor ijesztően suhogott, amint elhaladt a doboz mellett. Néhányszor felébresztette édesded álmából.

Most itt van előtte ez a félelmetes eszköz. Mi lenne, ha jól megtépné kicsi körmeivel, vagy megrágná, hogy legközelebb csöndesebb legyen, amikor alszanak testvéreivel a dobozban?

Nosza neki, az elhatározásból tettek lettek. Nem habozott sokáig, vadul nekiesett a söprűnek. Tépte, marcangolta, megpróbált felmászni rajta, de minduntalan visszapottyant.

Amikor jól megtépte, folytatta a felfedező utat. Az ajtó felé vette az irányt.

Itt újabb meglepetés várta. Igaz az ajtó nyitva volt, hiszen odakintről meleg áradt be. De amint ki akart menni ijedve látta, hogy előtte hatalmas mélység tátong. Lépcső vezetett le a kertbe, ahol zöld pázsit csábítóan csalogatta.

Kicsi volt Bagira, a lépcsőfokok meg magasak. Mit lehet ilyenkor tenni? Hogyan győzze le a mélységet? Még a végén nyakát szegi, ha leesik. Pedig annyira szeretett volna lemenni a kertbe, ahol annyi érdekes dolog várta.

Egy ideig tanácstalanul álldogált az ajtóban, és sóvárogva nézegetett kifelé.

Melegen sütött a tavaszi nap. Ez is olyan csábító volt. Úgy szeretett volna, ha a napsugarak megcirógatnák a bundáját. Nem tudta, mit tegyen?

Hosszas gondolkodás után összeszedte minden bátorságát, és remegő lábakkal elindult az ismeretlenbe.

Szerencsére minden egyes alkalommal a talpára pottyant, és négy öt lépcsőfok után megérkezett a kertbe.

Nagy boldogság járta át a testét, és most már, mint egy igazi hős lépegetett a puha, zöld pázsiton. Nem is olyan nagy dolog felfedezni a világot. Milyen jó sétálgatni ebben a gyönyörű kertben. Nem is értette gazdaasszonya, miért is nem engedte ki a szabadba. Mindig csak abban a félhomályos konyhában kellett kuksolnia testvérkéivel és a cicamamával.

Végre szabad, és itt már úgy közlekedhet, mint a felnőtt macskák. Anyja szokott róluk mesélni, és megígérte nekik, ha majd nagy cicusok lesznek elviszi őket egy kerti kirándulásra.

Nem kell elvinni őt, hiszen már önálló cica lett, és sétálgat a kertben a virágok között. Oda megy, ahová akar. Senki nem ellenőrzi lépeit. Milyen jó is így egyedül kószálni a szabadban.

Annyira élvezte a szabadságot, hogy megfeledkezett, amire a cicamama tanította. Egy mácskának mindig óvatosnak kell lennie. Senkiben sem szabad megbíznia. Bármelyik pillanatban előbukkanhat az ősi ellenség a kutya.

Most Bagirát még ez sem érdekelte. Fütyült minden veszélyre. Csak egy cél lebegett szemei előtt: felfedezni a kinti világot. Egyre messzebbre merészkedett a konyhaajtótól. Élvezte, ahogyan a virágok közt sétált. Mintha a sok, szép virág is őt köszöntené.

– Jó napot, kiscica! Örülünk, hogy meglátogattál bennünket. Ugye milyen szépek vagyunk? Nincs is szebb nálunk a nagyvilágban.

Bagira egy pillanatra megállt előttük, és egy kis idő után folytatta az útját a kerítés felé. Még nem tudta, hogy ott milyen világ fogja várni. Egy rózsabokor mellett haladt el, amikor közel a kertkapunál egy kis faházikót vett észre. Hasonlított a házukhoz, amiben lakott, csak jóval kisebb volt. Akár egy cicaháznak is elmenne. Mi lenne, ha ezentúl itt lakna testvéreivel és anyukájával. Milyen szép kis vackuk lehetne ebben a virágos kertben. Egész nap nézhetnék az utca forgatagát a kerítésen át.

Ez a kiscicát egészen boldoggá tette. Elhatározta, hogy bekukkant a házba, aztán majd gyorsan visszamegy a konyhába, és elújságolja társainak a nagy felfedezését. Bizonyára nekik is tetszeni fog új otthonuk, és követik ide.

Nem gondolt ő semmi rosszra. Hogyan is gondolhatott volna, hiszen eddig csak az élet napos oldalát ismerte. Anyja megvédte minden bajtól.

Bátran a kerítésnél levő házikóhoz ment. Csodálatos kis kuckó volt. Odabent egy kényelmes nagy párna fogadta. A bejárat előtt pedig egy tál volt, amelyben finom ételek nyomai árulkodtak arról, hogy itt bizony kitűnő a kiszolgálás.

Már éppen indulni készült, amikor váratlanul az ajtón beáramló fényt valami nagy test eltakarta.

– Mi lehet ez? – kapta fel a fejét Bagira – Tán csak nem az időjárás romlott el? – Olyan sötét lett a házikóban, hogy alig látott el az orra hegyéig.

Ijedten próbált kereket oldali a házból, de az a nagy valami útját állta, és ráadásul félelmetesen morgott. Még sohasem hallott ilyen hangot. Anyja dorombolása mindig olyan jó és megnyugtató volt.

Amikor kicsit kidugta riadt fejét az a nagy, veszedelmes szörny megvillantotta hatalmas fogait.

– Jaj Istenem! – szisszent fel Bagira. – Hiszen ez a kutya, amitől minden macskának tartania kell. Anyja mindig mondta nekik, hogy kerüljék ezeket a bolhafészkeket! Nem jó velük találkozni. Ha mégis összehozza velük a sors, akkor lehetőleg minél gyorsabban elrohanni vagy felszaladni egy magas fára, és addig ottmaradni míg a veszély elmúlik. De most, hogyan szaladjon el, és ráadásul még fa sincs a közelben amelynek magasan levő ágai megvédenék a kutyától.

Ott állt szemközt szemben az ebbel. Eleinte mozdulatlanul nézték egymást. Megpróbálta felborzolni a szőrét, ahogyan anyja tanította, de ez a fogva tartóját nem ijesztette meg, sőt az egyre mérgesebben meregette szemeit a házban levő hívatlan látogatóra.

Szegény Bagira felkészült a legrosszabbra. Még csak esélyét sem látta, hogy megmenekülhet. Vékonyka kis hangján keservesen sírni kezdett. Már bánta, hogy nem hallgatott cicamamára, és elcsatangolt a biztonságot adó dobozból. Testvérkéinek milyen jó helye lehet. Most is bizonyára dagasztják aprócska mancsaikkal anyjuk emlőit és szopják a finom tejet.

Ilyen kutyák nem ismernek könyörületet, egy – kettőre végeznek áldozatukkal.

Gondolatban már elbúcsúzott mindenkitől, amikor csoda történt. Egy ismerős hang hallatszott be kintről. A gazdaasszonya hangja volt.

– Bundás, miért morgol? Mi van odabent?

A kutya eleinte nem akarta beengedni a gazdáját, de a nő egy határozott mozdulattal félrelökte és belesett a házacskába.

– Atya úristen! – kiáltott fel. – Hiszen az ólban cicamama kicsikéje van. Te meg hogyan kerültél oda? Gyere csak, mindjárt megmentelek Bundás karmaiból. Szerencsére jókor érkeztem. Csak perceken múlott, hogy szét nem tépett.

Óvatosan kihúzta a remegő Bagirát, és ölébe vette. Elindult vele a kerten át a konyha felé. Amikor már jó messze voltak a veszélyes helytől a kis csavargó is kezdett megnyugodni. Alig várta, hogy belépjenek a konyhaajtón és meglássa testvérkéit és édesanyját.

– Meghoztam a kis rosszaságot – mondta és behelyezte a kiscicát a dobozba anyja és a másik két békésen szundikáló cicus mellé. – Egy hajszálon múlt, hogy nem lett nagyobb baj. Cicamama legközelebb légy szíves vigyázz rá jobban. Ez a kis pöttöm állat még nem tudja, odakint mennyi veszély van.

Cicamama szemeit hálásan a gazdaasszonyra emelte, és mintha azt mondta volna:

– Köszönöm, hogy visszahozta fiacskámat. Ígérem ezentúl jobban fogok vigyázni rájuk.

Rovatok: 
Mese