Erdő mélyén öreg tölgyfa,
benne göcsörtös mély boltozat,
mely rejt egy meleg odút,
baglyoknak egy csodálatos otthont.
Ott lakik családjával 
egy öreg bagoly apóka,
kinek reszket már a szárnya,
pedig de messzire szállna,
odúja szélén áll,
s szegényke szédül már.
Tanítja fiát és unokáját,
hogyan kell fogni pockot, békát.
Bólogatnak is serényen,
megtanultak mindent szépen.
Jön az este, lábujjhegyen csendben,
betakarva erdőt, rétet,
csillagok a magas égen 
az öreg holdat kísérik éppen.
Mosolyogva nézik
bagoly fiát, unokáját,
hogy boldogulnak ezután.
Kirepülnek az odúból szépen, csendesen,
még a falevél se rezzen.
Vadásznak, ahogy tanulták,
lesben állnak, nem mozdulnak.
A kis pocok mit sem sejtve
sétálgat az avar rejtekébe',
azt hiszi a kis buta,
őt most senki nem láthatja.
Baglyok szeme bizony éles,
meglátják a pocok csillogó gomb szemét.
Le is csapnak nyomban rája,
baglyoknak ma pocok lett a vacsorája.
Öreg bagoly büszke nagyon,
a két sarja ma ügyes volt,
hisz volt rá jó alkalom.
Erdő mélyén öreg tölgyfa odújában,
elcsendesült minden,
aludni tér jóllakottan
öreg bagoly és a fia, unokája.
Lassan pirkad az ég alja,
eltűnik csendesen az éjszaka,
napfény játszik tölgy levéllel,
harmatcsepp ragyog rajta éppen.
Tölgyfa alján gomba bújik,
avarral takaródzik.
Ha meglátja őt egy süni koma,
hazaviszi kosarába.
Eltűntek az éj árnyai,
élednek az erdő vadjai.
Jól figyeld az erdő mélyét,
hallgasd te is, hogy mit mesél.

2023. január 21.