Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Nagy Erzsébet
  szerkesztő
Hollósi-Simon István
  webadmin, főszerkesztő-helyettes

Jelenlegi hely

A Bakony oroszlánjának legendás kalandjai: Bálok fényéből a föld sötétjébe

Felső Tamás
Felső Tamás képe

   A népnyelv a „Bakony oroszlánjaként” emlegette őt, s bár a történelemkönyvek katonaként és kormánybiztosként ismerik, szülőföldemen, a somlói táj lankái között, neve egybeforrt a legendákkal. Noszlopy Gáspár alakja köré fonódik ez a történetem is, ahol a bálok fénye és a föld alatti járatok sötétje találkozik.
   Az aranykorban báloktól voltak hangosak a Somló-tövi éjszakák.
   Mielőtt a szabadságharc lángja fellobbant volna, a Noszlopy-kúria és a környék kastélyai az életöröm szigetei voltak. Békeidőkben a Somló hegy lábánál fekvő falvakban nem az ágyúdörgés, hanem a cigányzene és a nehéz kristálypoharak koccanása hallatszott.
   A bálok idején a kastély ablakai aranyló négyszögeket vágtak az éjszakába. Gáspár, a daliás vármegyei hajdú, ilyenkor levette nehéz csizmáját, és finom bőrből készült tánccipőben ropta a csárdást. A levegőben somlói borok illata keveredett a hölgyek párizsi parfümjével. Ám Noszlopy már ekkor is többet tudott a környezeténél, miközben a vendégek a politikai pletykákról sutyorogtak, ő már jól ismerte a kastély falai mögött rejtőző titkos lépcsőket, amelyek a könyvtárszobából egyenesen a pincék mélyére vezettek.
   A legenda szerint a Somló-hegy nem csupán egy kialudt vulkán, hanem egy hatalmas, lyukacsos sajt, melyet titkos járatok hálóznak be. Ezeket még a török hódoltság idején ásták a hódítók, hogy észrevétlenül juthassanak el a várból a falu központjáig.
   Noszlopy Gáspár, mint a vidék jó ismerője, tudta, hogy ezek az alagutak a szabadságharc idején többet érnek egy egész hadosztálynál. Egy viharos éjszakán, amikor a császáriak már a faluban tanyáztak, Gáspár egyetlen fáklyával a kezében ereszkedett le a kastély pincéjének legmélyebb pontján lévő vasajtón keresztül.
   "Aki a hegyet uralja, az uralja a vidéket. De aki a hegy alatt jár, azé a meglepetés ereje." – tartotta mondása.
   Az alagút falain még látni lehetett a török vésők nyomait. A levegő hűvös volt és dohos, a sötétben denevérek szárnya suhogott. Ez a titkos út kötötte össze a somlói várat a falu alatti pincerendszerrel, lehetővé téve, hogy a „Bakony oroszlánja” és maroknyi csapata úgy tűnjön fel és tűnjön el, mint a kísértetek.
   Amikor a szabadságharcosok körül a hurok szorulni kezdett, Noszlopy ezeket a járatokat használta a futárok és saját emberei menekítésére. Egy alkalommal, amikor a falut körbezárták az osztrák különítmények, Gáspár a kastély báltermének padlója alatt rejtőzött és tűnt el. Fent az osztrák tisztek bort követeltek és a zongorán játszottak, nem is sejtve, hogy a talpuk alatt, a néma sötétben az ország egyik legkeresettebb embere indul végig a törökök ásta folyosón a Somló irányába.
   A „Bakony oroszlánja” végül a hegy egyik rejtett kijáratánál bukkant elő, ott, ahol a bazaltorgonák árnyékot vetnek a völgyre. Visszanézett az alant elterülő falura, a kastély fényeire, és tudta, bár a bálok ideje lejárt, a hegy és annak titkai örökké őrizni fogják a szabadságba vetett hitét.
   Noszlopy, családjában apáról fiúra szállva örökölte a titkot, Somló várának elfeledett titkait.
   Somló magányos tanúhegyének tetején trónoló vár nem csupán egy erődítmény volt, hanem a Bakony kapuja. A középkorban a vár urai — köztük a hírhedt Kinizsi Pál is — tudták, hogy a hegy bazalttömbjei alatt egy természetes és mesterséges barlangrendszer húzódik.
   A vár udvarán található mély kút a "Királyné kútja” a legenda szerint nem csak vizet adott. A helyiek úgy tartották, hogy a kút oldalából egy titkos ajtó nyílik, amely egy meredek, csigalépcsős járatba vezet. Ez a járat a hegy gyomrába, egy hatalmas, vízzel teli bazaltcsarnokba torkollott, ahol a várvédők ostrom idején is friss forrásvízhez jutottak.
   A vár vastag falai között úgynevezett „akusztikus járatokat” alakítottak ki. Ezek a falba épített szűk rések lehetővé tették, hogy az őrség a vár egyik végéből a másikba suttogva továbbítsa a híreket, vagy kihallgassa a tömlöcökben sínylődő foglyokat. Ez a tudás és titok generációról generációra szállva jutott el a Noszlopy család birtokába is.
   1849 tavaszán a császári csapatok megszállták Noszlopot, a Somló lábánál fekvő falut, a tisztek pedig a Noszlopy-kúriában rendezték be főhadiszállásukat. Azt hitték, a „Bakony oroszlánja” már messze jár, és a Vértes erdőiben bujkál.
   Gáspár azonban a hegy felől érkezett. Nem az utakon, hanem a törökök ásta, elfeledett alagúton keresztül. A járat bejárata egy elhagyatott présház roskatag hordója mögött rejtőzött.
   Noszlopy és tizenkét válogatott népfölkelő, fáklya nélkül, a falakat tapogatva haladtak előre a szűk járatban. A sötétség sűrű volt, csak a lélegzetük és a kardjaik halk koccanása hallatszott. Az alagút pontosan a kúria ebédlője alá vezetett. Gáspár hallotta a fejük felett dübörgő csizmákat és az osztrák tisztek nevetését, akik épp a vacsorájukat költötték el.
   A konyha melletti éléskamra padlóján lévő csapóajtó halkan nyílt fel. A tisztek még az utolsó korty bort sem tudták lenyelni, amikor Noszlopy, pisztollyal a kezében, az árnyékból kilépve a szoba közepén termett.
   „Jó estét, uraim! Azt hitték, a Somló csak bort ad? A hegynek szeme és karma is van!” – dörögte Noszlopy.
   A rajtaütés alig tíz percig tartott. Egyetlen puskalövés nélkül fegyverezték le a megszállókat, akiket aztán ugyanazon a sötét alagúton bekötött szemmel vezettek el fogolyként a hegy irányába, ahonnan korábban jöttek. Reggelre a falu üres volt, az osztrákok eltűntek, mintha a föld nyelte volna el őket – és bizonyos értelemben pontosan ez is történt.

TM

Rovatok: 
Irodalom