A nyolcadikat végeztük,
egy igazi csipet-csapat,
bár a humort értékeltük,
nem kaptunk angyalszárnyakat.

Kedves gézengúzok voltunk,
bőszen kerestünk kalandot,
mi még nagyokat álmodtunk,
s igazunknak adtunk hangot.

Utolsó nyarunk volt együtt,
vártak a csínytevéseink,
tréfát kerestünk mindenütt
gyarapítva élményeink.

Balaton parti kalandunk
örök emlék marad nekünk,
önfeledten csak kacagtunk,
hisz az idő megállt velünk.

Balaton vize csábított,
de fürdeni nem lehetett,
a tilalom nem számított,
a hideg víz kecsegtetett.

Tanárnőnk a parton sétált,
s árgus szemeket meresztett,
nem sejtve, milyen rafinált
a kis csapat, s fékevesztett.

Fociztunk a parton s lestük,
hogy Edit néni félrenéz,
s végre már elkövethessük,
miről azt hittük, hogy nehéz...

Szállt a labda, fel magasba
röpült, csak röpült, s mi néztük,
ívet vett hívó nádasba...
na végre, ezt is elértük!

Usgyi be a Balatonba,
jól esett a tiltott fürdő,
és Edit néni, mint bomba,
robbant, s ez nem volt üdítő.

Ó, ti Isten barmocskái,
megátalkodott gyerekek,
Isten őrült fiókái,
tizennégy fokban fürdenek!

Szégyensorba kiállított
tíz "engedetlen" gyermeket,
büntetést nem alkalmazott,
tenni semmit sem tehetett.

Csak szitkozódott mérgesen,
Isten ökreinek hívott,
s hangja úgy zengett ércesen,
a másik parton hallatszott.

Odacsődült sok strandoló,
s mi csak nevettünk nagyokat,
tanárnőnk dühtől piruló
arccal vágott grimaszokat.

Így maradt rajtunk, tízünkön,
hogy Isten barmai vagyunk,
de itt hordjuk a szívünkön,
most már tudjuk: őrangyalunk!

2016. szeptember 8.