Hatéves korától táncol. Klasszikus balettet.
Eszter hihetetlenül komoly, de nagyon jókedélyű, vidám, boldog kislányka volt. Az igazi kamaszkort ő tizenhárom éves korában élte meg. Lázadozott, durcogott, és akkora volt a szája, mint a bécsi kapu! Feleselt mindenkivel, anyával, apával, báttyával, de bárkivel, aki ellent mondott neki, bármiben is. Ettől függetlenül szerethető, sőt szeretni való lányka volt. Dacossága, folytonos ellentmondása ellenére az iskolában kiválóan teljesített, a tanárai kedvelték, szerették hogy nem alamuszi, aki hagyja magát sodortatni a történésekkel, hanem igenis hús-vér teremtmény. Egy-két szóval őt nem lehetett elnémítani. Más vele egykorú gyermekektől ellentétesen őt nem érdekelték a linkségek, az ostoba számítógépes játékok, ellenben könyveket olvasott, elsősorban szépirodalmat. Nem járt bulikba, diszkóba, házibuliba is csak az unokatestvéreinél volt.
Nyolcadikban már pontosan tudta, ő pszichológus lesz, ha felnőtt lesz. Senkinek nem jutott eszébe lebeszélni eme tervéről, hiszen nagy a beszélőkéje, határozott a fellépése, jelleme karakán. Tizennégy évesen éledezett szívében az első szerelem. Naponta játszadozott a fiúval, ugratták egymást, és persze néha egymáshoz értek. Ez az érintés kicsit elbizonytalanította. Mi a csuda ez? Engem csak úgy nem érinthet meg valaki! Viszont mégis jól esik ha hozzámér!
Előre sajnálta, hogy a gimiben már nem lesznek együtt. Elemér műszaki iskolába tanul tovább, így útjaik biztosan különválnak. Méltóképpen szeretett volna elválni tőle, azért, hogy őt soha ne feledje el.

Kapóra jött az év végi balettvizsga. A hattyúk tava című balett, igazi mese a hattyúkká varázsolt lányokról, akik csak akkor változnak vissza emberalakjukba, ha egy ifjú szerelmét elnyerik. Eszter szerelmes lett Elemérbe, és semmit sem szeretett volna jobban, minthogy elnyerje a fiú szerelmét, hogy aztán az megváltsa a varázslattól.
Meghívta a vizsgatáncra, lássa csak Elemér, lám ő mindenre képes . Valójában máig sem tudja mi történt, de tény, hogy Elemér nem ment el a bemutatóra., és a mi kis hattyúnk két teljes évig halott maradt.
Nekem néha még felidézi Elemér egyre halványuló emlékét, és vele a hattyú halálát, amely érzés, halálában is olyan szép,... olyan jó.
Persze a suli után nyár, szabadság, Balaton, következtek, így nem is volt olyan olyan szörnyű az a halál.
És ami a gimi második évében történt, na az aztán segített a hattyúnak újra balerinává változni. Fellobbant ifjú szívében az igaz szerelem tüze, égette minden porcikáját, és valahogy hiába akart szabadulni az érzéstől, az erősebbnek bizonyult eszes akaratánál.
Többé már nem akar halott hattyú lenni. Amikor kijön a vízből, akkor látható szépsége teljes pompában, és bár még gyakran visszaesik, de éledezik már. Tudom, hogy István értem jön, hisz láttam, hogy észrevett már. Csak még nem tudja hogyan segíthet rajtam. De érzem, segíteni fog.
Beszélek anyával! Abbahagyom a balettet! Táncos úgysem lesz belőlem, ezért szeretném elfelejteni ezeket a megpróbáltatásokat.

Sose feledd kis balerinám! A még kevéske életedből, éppen ezek az emlékek lesznek majd a fények, a csillagocskák, a mindig fel-felbukkanó kellemes pillanatok . Tudom, most más dolgok foglalkoztatnak,- ez így van rendjén - de hidd el, sokszor fogsz még vigaszra lelni e kedves emlékeidből életed során. És a dolgok egyszer csak úgy alakulnak majd, hogy érted jön egy István, s a kis halott hattyú megmarad örök emléknek..

Agyő Balerina...
mls. 2015.január 11.