Barátom, sajnálni engemet nincs okod,
jutottak évek, számosak és szép napok,
átéltem vészt, homályt, fásult szürkeséget,
darabokra törve egész volt az élet,
mert egykoron én is vadul futottam ám,
mint a vadász a legvadabb szépség után,
hogy befonva, bontva mellette leljek helyt,
fenékig igyuk a mámort adó kehelyt,
csak ne gúnyolt volna ki órám ingája,
hamut szórt rám, akár az élő parázsra,
lehet, nem győz meg téged e rövid vigasz,
a reménytelenségre remény a válasz,
nincs okod gyászolni, sajnálni engem,
csordák közt is sikerült embernek lennem.

2020. aug. 24.