Barátom Vagy Te…

Lustán nyújtózkodott, vánkosán a nap,
Szelíden ringott, vízpartján a dús hab.
Talán csak arra sétáltunk, Te meg én,
Nincs más Barátom, Rajtad kívül e földtekén.

Különös délután találtunk egymásra,
S betakart az égbolt, bíbor palástja.
Vihar készülődött éppen, villámok cikáztak,
Futottunk szanaszét, e fejvesztett világba.

Egy kunyhó állt a parton, szépen összerakva,
Ahol a bölcs Juhász, Subáját lerakta.
A csúszós parton éppen, megbotolnék,
Négy kézlábon állva, az Éghez fohászkodék.

Lelki szemeim előtt, megjelent segítség,
Mikor egy erős kézbe, bele kapaszkodék.
Kihúzott a bajból, kezeimet fogva,
Nem is engedem én el, azokat soha.
 
Ő lett a Barátom, lett a menedékem,
Nem szorít a magány, most már semmiképpen.
Behívott magához, bevitt a kunyhóba,
Vastag Subájával a testemet takarta.

Álom szállt volna rá, megfáradt szememre,
De, asztalát a Juhász, megterítette.
Megrakottan állt meg, az ott középen,
Várva a vendégét, hogy helyét ott betöltse.

Igaz barát egy van, ebben az életben,
Mellettem ha baj van, akár a testvérem.
 Hálás szívvel fogok gondolni Reája,
Mikor megmelengette, szívemet Subája.

2016.07.27. B.Sz.É.