Tulipánkaktusz páfránylevelekkel,
páros gém bizakodó üzenetekkel,
életfája reménykeltő fényjelekkel,
a jövőbe vetett erős kitartóhittel.

Így néz le ránk az épület oldaláról,
éj és nappal regél, reményteljes csodáról,
ott vannak tűzdelve, jelképei a reménynek,
komponálva a barcsi dalgyűjteménynek.

Napsugár fentről ontja éltető melegét,
ez a kép tükrözi, a mester bölcseletét,
remények folyója, a Dráva csobogása,
vagy holtágaknak, könyörgő zokogása.

Erdők magasodnak, és a hűs lomb alatt,
dalolva reccsen a gally lépteink alatt,
mindennap szív dobogva lessük a csodát,
hogy szorgos barcsi ember, hol ejti kéznyomát.

Elfelejtett alkotók, nem vágnak rossz pofát,
a frissensült kalácsba is megmutatják, 
hogy hova rejtették a finom mazsolát,
fiatal olvasókkal töltsük könyvtárszobát.

Nem lesz alkonyat, ahol alkotó alkothat,
de kell mindig valami, mibe kapaszkodhat,
csillag mindig lesz, ott fenn a sötét kárpiton,
egy bájos múzsa, a smaragdzöld pázsiton.

-írta-Varga István-Barcs-2019.07.24.