A tettek, cselekedetek napjai eltűnnek a jelen sűrű homályában. Azok a napok elszaladnak, sürgetnek, feladatokkal látnak el. Az ember fizikai része kerül előre, az egó irányít. A lélek várakozik, legbelül reménykedik, hamarosan lecsillapszik a tenni akarás. Hiába erőlködsz, nem lesz jobb semmi, fáradtan térsz otthonodba, monoton módon ellátod testi igényeidet, de nincs feloldozás. Olvasni, írni már nincs erőd, belülről üres képet néz fáradt, álmos szemed, a külső környezet fogságába estél, rabként cipeled súlyos béklyódat. A lélek várakozik. Türelmesen, megértően, nincs panasz, elfogad. Feltételek nincsenek. Csak ha te magad akarod. Dönts, vagy ne, menj, vagy ne, sírj, vagy inkább nevess. Rajtad áll vagy bukik. Amikor ébredsz, tölteni lemerült, éhező belső lényed, akkor veled lesz, melletted áll, felemel, a fény felé fordítja arcodat.
Szíved könnyű ütemben dalolja lelked szabadságát, hiszen újra szabad vagy.

TM