Kíméletlen háborúban,
tengereken és
földbe vájt odúban--
tettekben, szavakban
hányszor megköveztem
ezer sebből vérző
életét a mának.
Nyelvek piszkavasának
hegyes tőre lettem--
tanítottam, és neveltem,
minden út folyamában
a szépet kerestem,
s az álmokban járó
emberekben,
mindég a jelenben,
a mában,
szépítettem létünk szőttesét.
Sokszor együtt rohantam,
együtt éltem a tájjal,
hangomat, népemet kerestem
az idő visszhangjában!
Népem vérét hordozom,
üldözöttet kergető rohamban
betűbe vésve mentettem át,
szavaink csodás életét, múltját.
Amikor szerettem, szívemet adtam!
Végtelen idő óta, néha
menekülve cipelem a
minősíthető emberek közé
szorult, lázadó életemet.
2017. január, 28.