Valamit mindig betiltanak.
Legyen az só, cukor, vagy épp akác.
Parlagfű védi földjét? A bagázs
felhorkan, fenyeget – és irtanak
a gazdák, hol busongva sírt a mag
még tegnap – könnyezett, úgy bírta csak.

Valamit mindig betiltanak.

Bort, búzát, békességet, családot.
A házasság szentségére átkot
szór a bitang hatalom. Váltott
lovakkal nyargal, s üvöltve tátog –
kitartóan büntet, ha épp őt látod.

Valamit mindig betiltanak.

Tojást, vajat, tejet és tehenet –
betiltják, ki szorongva fejeget –
kapsz tejporból és vízből nyert tejet,
s ha almád ennéd, azért fenyeget.
Bort sem ihatsz már, s Isten sincs veled.

Valamit mindig betiltanak.

Sudár, üde másod, a gyermeked –
iskolába zártan, otthon-meleget
álmodik a padban és kesereg.
Az anyaméhet űzi a bősz sereg –
kapartan, tálcán van fiad veled.

Valamit mindig betiltanak.

Hazát szeretni végképp nem szabad.
Rezervátumba zárnak, s nem akad,
ki szólna ellenük.  Ha megszakad
a szíved, feletted tort tartanak,
mert belőle feslik a pirkadat.

Valamit mindig betiltanak.

Hinni Istenben, áldozni lelkedet
csak feléjük szabad, sőt kell neked!
Templomi  hófehér hűségedet
ellened űzik, s imád sincs veled –
perselypénzt lopnak s övék a kezed.

Valamit mindig betiltanak.

Templomot, iskolát, határokat,
rokonokat, s szintúgy barátokat.
Kórházból jövőt, s ki belátogat,
a munkád, s a járandóságodat.
Mindent, mi rólad csak jó adat.

Valamit mindig betiltanak.

Merj egyszer megmozdulni, birkahad –
világ csúfja lenni – csak hagyd magad!
Kár feszítened gyenge válladat
ellenükre – ők egy világvállalat –
álmodnád újra lopott álmodat?

Gyürkőzz, s téged is: betiltanak!

Békéscsaba, 2015. 07. 23.

                           Csorba Tibor