Utolért a lelkiismeret szava,
belülről marja lelkemet sava:
az önvád kínja keresztre ráfeszít,
bűnhődöm ma a tegnap vétkeit.

Szükséged volt reám egy percre csak,
mint kell a bajra ír, az éjre nap,
mint kell a zápor forró nyári földön,
templommá válni vágyik mind a börtön.

De kezed nálam zárt ajtóra lelt,
hátam mutattam közelséged tudva,
nyelvem sem adott hívó szódra jelt.

És most, hogy Tőled elrabolt a munka,
és oly sokára jön még el az est,
férjed örömmel két karodba futna!

               1983. Cs.T.