Volt nekem egy kiskutyám. Bodrinak hívták. Mindenhová velem jött. Csaholva, farkát csóválva szaladt mellettem az utcán.

Egyik nap utam egy presszóba vezetett. Bodrit nem akarták beengedni. A pincér azt mondta kutyákat tilos a presszóba behozni. De addig – addig könyörögtem neki, amíg az engedett, és Bodri bejöhetett velem a helyiségbe. A pincér megparancsolta, hogy kutyám szigorúan feküdjön az asztal alatt, és el ne merjen mozdulni onnan, mert akkor mindkettőnket kikergeti. Megígértem a pincérnek, hogy nem lesz semmi baj. Bodri egy nyugodt, szófogadó állat, és mindig azt teszi, amit mondok neki.

Meg mertem volna esküdni, hogy Bodri most is követi az utasításaimat, és míg megiszom a kávémat, addig türelmesen vár, meg sem moccanva a számára kijelölt helyen. Eleinte így is volt. Lábamhoz feküdt, és az asztal alól szemlélte a presszó forgatagos világát. Emberek jöttek – mentek. A pincérek sürögtek – forogtak. Az asztaloknál a vendégek vidáman beszélgettek. Egészen megfeledkeztem Bodriról. Az asztalon találtam egy érdekes újságot, és elkezdtem olvasni.

Bodri tűrte a mozdulatlan fekvést, de nem sokáig. Mégis csak kölyökkutya volt, és lételeme volt a mozgás. Szeretett volna egy jó nagyot szaladni a presszóban, benézni minden asztal alá, játszani egy jót a lelógó függöny rojtjaival, de legjobban az ide – oda szaladgáló pincérek munkája tetszett neki.

Amikor valamelyik pincér elhaladt az asztalunk mellett és zsonglőrködve vitte a tálcát a kezében, Bodri vágyat érzett, hogy ő is beálljon pincérnek. Lassan kilopózott az asztal alól, és óvatosan az egyik pincér után eredt. A pincér éppen egy újonnan érkezett fiatal pár asztalához lépett és felvette a rendelést.

„Milyen egyszerű dolga van egy pincérnek” – gondolta Bodri – „Ezt én is meg tudnám tenni. Belőlem is jó pincér válhatna”

Egy ideig mindenhová követte a pincért, aztán egy kis idő elteltével elhatározta, hogy a legközelebbi vendéget ő fogja kiszolgálni.

Nem kellett sokáig várnia. Egy idős úr lépett be a presszóba, és mindjárt leült az ajtó melletti asztalhoz.

Bodri eleinte kicsit habozott, majd egy váratlan pillanatban kerített valahonnan egy étlapot, és komótosan a szájával az idős úrhoz vitte, aki nagyon elcsodálkozott, mert nem várt ilyen kiszolgálásra. Bodri az étlapot letette az asztalra és türelmesen a székre támaszkodva állt, és várta, hogy a kedves vendég mit fog választani.

– Te vagy az új pincér? – kérdezte tőle az idős úr. Mivel Bodri nem tudott emberi nyelven beszélni, csak farka csóválásával jelezte, hogy igen – Akkor kérek egy tejes kávét kiflivel, de a kifli jó ropogós legyen, mert csak úgy szeretem.

Bodri biccentett egyet a fejével, mintha megértette volna, amit az idős úr mondott és elszaladt. A pincérek kuncogva nézték Bodrit. Még a szigorú kinézetű főpincér is elmosolyodott. A kutyus elindult, hogy teljesítse az idős úr kérését, de egyszer csak a főpincér lába előtt találta magát. Mint egy hatalmas fal állta el az útját.
– Hová? Hová, kutyuska? – kérdezte katonás hangon.
Bodri megtorpant, nem tudta mitévő legyen. Minden bátorsága az inába szállt. Tudta a főpincér elől nem lehet kitérni. Elszégyellte magát, és szemét lesütve elkezdett tolatni asztalom alá, ahol oltalmat remélt.
– Uram, – fordult hozzám a főpincér – kértem vigyázzon a kutyájára! Nem megengedett, hogy molesztálja a vendégeket. Ha nem tudja egy helyben tartani, kérem, legyen szíves kivezetni ezt az ebet a helyiségből. Különben sem tartózkodhatna kutya a presszóban.
Nagyon röstelltem a dolgot. Alig győztem bocsánatot kérni, és mentegetőzni, hogy belefeledkeztem az újságolvasásba. De látszólag ez nem nagyon hatotta meg a főpincért. Jobbnak láttam fizetni, és gyorsan elhagyni a presszót. Az ajtóban az idős úr megállított egy pillanatra:
– Pedig már azt hittem újfajta kiszolgálás van ebben a presszóban. Olyan ügyes kutyusa van, érdemes lenne egy kutyapresszót nyitnia, ahol hasonló, mókás kutyusok szolgálnak föl.
Megígértem, hogy elgondolkodom az ötletén, és majd értesítem újságok révén, ha megnyílik a kutyapresszóm.
Amint kértünk az utcára megsimogattam Bodri kobakját, és szomorúan mondtam neki:
– Látod, Bodri, hiába igyekeztél, nem lett belőled pincér.