Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

A bohóc

Ariamta
Ariamta képe

Csendben ült a nagy falitükör előtt,
Nézte, ahogy arcán a festék egyre
Mélyebb vonásokat rajzol a szeme
Köré s a szája szélső szegleténél,
Hol a szakáll már rég őszbe öltözött.

Öregszem, mormolta magában, s fáradt
Szemeit az ég felé fordította,
Mintha valamilyen csodát várt volna,
Mintha valaki egyszer válaszolna
Fel nem tett kérdéseire. Elsápadt.

Jó ég! Már magamban beszélek én is,
Mint apám, a híres, felejthetetlen
Bohóc, ki ötven éven át koptatta
A porond poros és piszkos deszkáit,
Kimegyek, megcsinálom, csakazértis.

Felhelyezte piros szivacsgömb orrát,
Szájára mosolyt varázsolt nehezen,
Végignézett magán, szólt: ezt nevezem,
S elindult oda, hol hírneve éledt,
S rivaldafényben köszörülte torkát.

Innen indult, itt is végzi, de most még
Menni kell, előre, gyerekkacajok
Várják, és felhőtlen felnőtt mosolyok,
Menni kell, nézd csak, már én is mosolygok,
Munkára fel, itt senki se bánkódjék.

Széles mosollyal futott a porondra,
Vidám bukfencét tapsvihar fogadta,
Lelkesen ugrált, nevetett és tapsolt,
Gyerekszemekből könnyeket fakasztott,
Igen, szükség van egy ilyen bolondra!

Apró gyereksereg tátott szájjal néz,
Szívét elönti valami bódultság,
Örömöt okozni, és nincs fásultság,
Ez az, miért él, két óra kábultság,
Gyerekzsivaj, önfeledt kacaj... szétnéz,

Ma megint telt ház van, és nincs egyedül,
Cigánykereket vet, karján karika
Táncol és repül vígan a magasba,
Csókot dob, de csókja lám, nagyot robban,
Majd egy forgó széken lágyan hegedül.

 S aztán a hegedű rózsává nyílik,
Egy szőke kisleány hajában landol,
Tapsol a lányka, arcán büszke mosoly,
A bohóctól kaptam, látod, ez komoly,
Megőrzöm soká, de biztos ma, tízig.

Fáradt már a bohóc, várja a végét,
Számára nem jelent mást, csak fellépést.
Persze, tudja, nélküle szegényebb lesz
A műsor, a cirkusz, ezért szól szívhez,
És adja át kedvesen őrültségét.

Hallja visszhangzani még a tapsvihart,
És a gyerekek lelkes ujjongását,
Anya, a bohóc, jaj de mókás is volt,
Hallja még a gyerekszavak zsongását,
S mélabúsan szív egy kubai szivart.

Végre vége, ráncolja szemöldökét,
S leveti elkopott bohócruháját.
Leveti vele a mosolyt s kacagást,
Leveti vele a vidám dalolást,
S felveszi a magány szürke köntösét.

Rovatok: 
Vers