Gyakran eszembe jut, ha szüleim történetét megfilmesítenék, igen csak bővelkedne izgalmakban, ám mostani történetem csupán annyiban kapcsolódik a szüleiméhez, hogy nehéz, küzdelmes életük kihatott gyermekkorunkra. Minden fillért meg kellett becsülni. nem igazán tellett játékokra. Bizonyára ez volt az oka, hogy gyermekeimet jócskán elláttam játékokkal. Széltében-hosszában vásároltam – lányok lévén – a babákat, macikat, plüssöket. Aztán jöttek az unokák…
   Kittikém első játéka egy 17 évvel ezelőtt, a születése napján általam vásárolt „alvóka” volt. Afféle egyszerű kis plüss, vagy bársony rongydarab, egyik sarkán valami maciféle fejjel. Millió és millió féle van forgalomban. A gyerekek imádják, hát vettem én is egyet. Szerette is, de mert jó szívű kislány, amikor a kishúga megszületett, odaadta neki.
   BUMI – így nevezték el – Nórika csecsemő korától imádott játéka lett, létezni sem tudott nélküle. Nem csak aludt vele, de mindenhova magával vitte. Szegény Bumi többször is elveszett, de valami csoda folytán mindig meglett. Egyszer Debrecenben voltunk, amikor egy gyógyszertárba is betévedtünk. Amikor észrevettük, hogy eltűnt, végigjártunk minden parkot, cukrászdát… mindent, ahol megfordultunk. Utolsó „állomásként a gyógyszertárba is visszamentünk, ahol nagyon kedvesen fogadtak az ott dolgozók. A receptről próbálták kinyomozni a nevünket, majd onnan a címünket, hogy azt a kis vackot vissza tudják adni, mert ott megtalálták. Velünk örültek, hogy visszaadhatták. A kedvességük végtelen jólesett, mert a szívük mélyén érezték, mennyire kedves lehet egy két-három éves kisbabának az az alvóka. Persze Bumi azóta többször is elveszett, de mindig visszakerült, megtaláltuk. Már kissé megkopott, itt-ott elszakadt, amit a lányom megvarrt, de Nórika szakadtan is hihetetlenül ragaszkodott hozzá. Nem ért föl vele a legújabb, legszebb játék sem.
   Teltek az évek, Bumi is betöltötte már a 6. évét, hiszen Kittit is kiszolgálta Nórika előtt, amikor ismét eltűnt. Valahol kiesett a babakocsiból, és a lányom hiába tett tűvé mindent. Végigjárta a környéket, ahol jártak, mindenhová fotót tett ki, hogy keressük Bumit, de nem lett meg. Nórika nem tudott megnyugodni, annyira hiányolta kis játékát. Kerestük interneten, hírdetésekben fotóval ellátva, én végigjártam az összes játékboltot, de olyan alvókát már sehol nem lehetett venni, a széria rég kifutott. Vásároltam bársonyanyagot, hogy varrok egyet, de az sem segített. Az évek teltek, Nórika már gimnazista, de kedves kis alvókájának emléke és az utána való vágy nem fakult. Gyakran felhozta, hogy bármit megadna Bumiért!
   Már 10 év telt el Bumi eltűnése óta, de a lányom talán abban reménykedve, hogy valahol, valami hasonlót talál, és azzal megvigasztalhatja, és meglepi Nórikát, még mindig keresgélt a talált tárgyak hirdetéseiben, Bumi személyleírását is megadva, és egyszer csak csoda történt!
   Jelentkezett egy férfi, aki azt állította, hogy neki van a keresetthez hasonló Bumija. A fotót is elküldte. Kiderült, tényleg olyan, mint Bumi volt. A lányom azt mondta, bármennyit ad érte, kifizeti, csak adja el a férfi. Úgy gondolta, csodás ajándék lesz más ajándékok mellett Nórinak egy Bumi.
   Nem kérdeztem, hogy a találkozó hogyan zajlott, de amikor a lányom a férfi által vitt Bumit meglátta, nem hitt a szemének, mert Bumi vitathatatlanul az Ő Bumijuk volt, ott volt az ismert varrás, ahol annak idején ő varrta meg.
   A férfi jócskán megkérte a „visszaadás” árát, (mondhatnám arcátlanul), de a lányomat a pénz nem érdekelte. Csak azt látta maga előtt, ahogy majd Nórika meglátja az Ő tíz éve eltűnt Bumiját.
   Karácsony viliáján összegyűlt a család a karácsonyfa előtt, mindenki boldogan bontogatta a csomagokat. A lányom úgy gondolta, egy kis vidámságot csempész a történetbe. Estére halasztotta a Bumi előkerülését.  A tűz-víz játékot játszva, kis versikéket hagyva a lakás különböző helyiségeiben, egyikből a másikba haladva e versikékkel kerestette az újabb ajándékot, míg a végén Nórika szobájában, a párnája alól végül előkerült a tíz éve eltűnt Bumi.
   Az egész család, aki tudott a meglepetésről, mindenki torok szorulva várta a hihetetlen csoda beteljesülését. Mit mondjak… nem csak Nóri sírt…    Csodák mégis csak léteznek..