2.
Attila serege

Egyre nőtt a sereg és amerre haladt,
ketté szelt népeket, s ellenséges hadat.
Így a Gótok népe ezen sorsra jutott,
ám az egyik fele csalárdan elfutott!

A másik csatlakozott, Attilát választva,
az osztrogót sereg mellette kész harcra.
Szemben Theodorik Vizigót királlyal,
szikrázó indulat, pusztító viszállyal.

Az ellenségekből egyszer lehet barát,
de testvér testvérnek, soha meg nem bocsát!
Nem szégyen egy csatát emelt fővel bukni,
gyalázatos viszont, szót szegve elfutni!

Káin fegyvere lőn, a legborzalmasabb,
egymással küzdenek, gót a gótba harap!.
Ugyan ez a sors vár az alán seregre,
szintén alán készül szemben, átellenben.

Középen derékhad, fehér hunok árja,
lehet kétszázezer, harcosaik száma.
Félelmet nem ismer, csupa szálfa termet,
eddig minden csatát fölényesen nyertek.

Lassan betöltötték már a csatateret,
mindenki kijelölt helyére érkezett.
Elöl vezéreik, királyaik álltak,
"Isten ostorára" Attilára vártak.

Színes forgatag és kápráztató látvány,
ahogy harcra készen csatatéren állván.
Szinte pattanásig feszült indulattal,
parancsszót figyelnek, szikrázó haraggal.

Kifestett gelonok, horgas orrú svábok,
herul lovassereg, szilaj roxolánok.
Szarmata gyalogság özön mint a tenger,
szoknyaszerű vértben, csupa farkasember.

Óriás nyilakkal cserzett bőrű kvádok,
számtalan sokaság, baszternnek, és jászok.
Gepida, turciling, s szélen Magyarokkal,
kivont kardot szorít mind - mind vasmarokkal!

folytatás következik.