Átlyuggatott testek vonítanak,
hozzájuk hajol csendes bánatod,
nem lázadsz, létezve e képet
bánatod gyolcsába ágyazod.
Nyelveden törnek a szavak, mikor
magyarul tanítalak - rááll a szád,
pláne miután megtudtad, hogy légiós,
magyar-francia tiszt volt az apád.
Bambusz kunyhód zümmögő hőjében
panaszkodni ott sem hallottalak,
félmagyar, félvietnámi véred kísér,
de a gyilkos háborúban el kell oldjalak.
Így maradjak meg benned élve, és te
is így maradsz meg bennem élve.
Nem tudni kit, mikor takar be a dzsungel
felsértett ágya, vagy a véres föld mélye.
Ann Hoa, 1967. november 30.