
Repedezettek, ráncosak dómjaink, bazilikáink, elaggott, megfáradt papok mondanak értünk imát. Már partra szállt Cortéz kései utóda, milyen kincseket tartogat számára a vén Európa. Karavellák helyett mély hasú repülőgép anyahajók hordozzák a halál arzenálját, keringenek, térülnek fordulnak sziklás és fövenyes partjaink körül. A bankár örül, itt már ő az Isten, kamatlábon táncolnak romlott angyalok, nappal a hasznot lesik, este osztoznak a kincsen. Kicsorbult pallosunk, életlen az obszidián, Montezuma hazudozik, mert átcsapott a fejünk felett a költségvetési hiány.
Ötven ló, tizenkét ágyú, kétszáz rozsdás muskéta elég volt egykor, hogy összeroppanjanak az aztékok. Ma rakétasilókban érlelik a perspektívátlan holnapot, a népesség apad, az újszülöttek száma vészesen megfogyott.
Kifosztják képtáraink, múzeumaink, elszívják vérünk és a legjobb agyakat, a vén kontinensen csak a béna, hasznavehetetlen marad. Páncéling, lovaglócsizma helyett öltönyt, szmokingot húznak és öltenek magukra az újvilági, újmódi, diadalmas konquistádorok, hiába átkozza őket millió torok. A kínálat tüzes víz helyett drog, kokain, hasis, az életnek nincs ára, jut is marad is. Távoli, közeli vizeket szel a hatalmas armada a NATO égisze alatt, kontinenseket nyomorít az IMF hitele, kamata. Az új vallás a haszon és- pénzimádat, ámen és áldás helyett a globalizáció a varázsszó. Valahol mindig kell egy kisebb, vagy közepes háború, arany, ezüst az olaj és olcsó munkaerő megszerzése a nagyhatalmi érdek.
Cortezék visszatértek, nincsenek határok, rogyadoznak a térdek.
2014. 06 22.