Kérdések
Mit éjjel a versembe facsarok,
végtelen gondolatok, kérdések,
lefokozzák a szeles nappalok,
a csúcson is völgykatlanban élek.
Mert szemrehányást teszek magamnak,
árnyékban járok jelentéktelen
célokat űzve, levelek hullnak
halva a dombokon és lelkekben.
Szép élet után egy végső táncot
járnak, a semmibe némán szállva,
a kézen, a szíven rozsdás láncok,
nincs esély ebből szabadulásra.
Az ember hajszol üres éveket,
és sovány, szegényes az eredmény,
bigott hívők, makacs hitetlenek
mondják igazuk létük peremén.
Néptelen falvak, zsúfolt városok,
robottól tépett, hitvány tömegek,
csapdák, falak és halálos hurkok,
felhők takarnak napot és eget.
Válasz
Míg tudat, önazonosság, élet
van, nem számít, hogy kié az ország,
a remek színmű sosem ér véget,
belém is szorult egy kis bátorság,
hogy verset tegyek csúcsok lábához,
az éj ihlet, a reggel felpofoz.
2017 10. 29.