Szonett

Mindenemet adnám, csak Őt láthatnám
még egyszer, s aggódó tekintetét,
tán tudta előre, mily nagy lesz a tét,
„légy jó fiam”, mintha szólna ajkán.

„Nézz e csodára gyorsan Édesanyám,”
szólnék, mutatnám a sok tarka lepkét,
mert az élet még a romok közt is szép,
búmat, örömöm felé sóhajtanám.

Elég lenne egy nap, egy pár pillanat,
csak hallgatnám, innám a szép szavakat,
de nem lehet már, negyven éve tudom.

Csak láthatnám, de nincsen rá csodaszer,
megköszönném annak százszor, ezerszer,
kinek dolgok fölött hatalma vagyon.