Vízcseppek vájnak utat az ablakomon,
apró tócsákban összegyűlnek,
míg könnyeznek, nem tudom,
örülnek annak, hogy egyesülnek?

Szirmokat fújt tova a szél,
elveszített tavaszi díszletet,
megkondult a torony harangja,
hozott messziről híreket.

Képek és hangok töltik ki a napom,
halk, suttogó, vagy hangosan zengő,
olyan, mint a megszólaló
nappali vagy éjjeli csengő.

Csendesek a pergő homokszemek,
kupacba gyűlnek az emlékek,
amit látok, és amit hallok,
nem mások, csak színes kellékek.

Abban utazom, mit teremtettem,
a kanyargó vízcseppekkel,
sok szép történettel andalítanak,
ha nem szaladnak éppen szerteszéjjel.

Markomból peregnek a porszemek,
az idő homokját forgatom,
a múltammal számot vetek,
a jövőt tudni még szomjazom.