Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes
Soltész Irén
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Csillagfény

Anonymous

Valaha réges-régen, a végtelen égbolt sötét tengerében a milliónyi csillag és számtalan égitest között született két kis csillag. Társaikkal együtt ők is magányosan, árván szórták széjjel fényüket a fekete éjszakában. Az egyik sárgán, melegen, a másik kéken, ezüstösen. Szorgalmasan tették a dolgukat: fényt, világosságot nyújtva mindazoknak, akiknek erre volt szükségük. Sokáig nem is tudtak egymásról, hiszen a távolság több ezer fényévnyi volt közöttük, és talán nem is egy időben világítottak,... de aztán egy napon mégiscsak megtörtént a csoda! 
Egymásra találtak! 

A kék csillag, aki azon az estén később tért nyugovóra, észrevette a belépő sárgát, amelynek különösen erős, de mégis kellemesen meleg fénye még ekkora távolságról is eljutott hozzá, és azonnal magára vonta a tekintetét. 
- Ki vagy te, varázslatos égi tünemény? – pislantott felé kíváncsian, és a sárga, bár lassan és nehezen, de vette az üzenetét. 
- Egy a sok milliónyi, magányos csillag közül, aki csak teszi a dolgát. Miközben másoknak próbálok utat mutatni, igyekszem a magamét járni, és a boldogságot megtalálni. Talán te volnál az, aki mindezt megadhatja nekem? 
- Ó, bár én lehetnék! – sóhajtott sóvárogva a kék, aki ugyancsak a maga boldogságát kereste. Közben igyekezett összes fényével és melegével elkápráztatni a sárgát. Ez eleinte kicsit szabódott talán, de aztán elfogadta a kék csillag közeledését, és egyre mohóbban itta a belőle áradó csodás energiákat. 
Fénye és ereje mindinkább nőtt, növekedett, amíg aztán végül úgy eltelt teste-lelke, hogy lassan már túlcsordult az örömtől, és így egyre erősebben tükrözte vissza azt a sok-sok szeretet és törődést, amit kék társától kapott. 

- Úgy szeretnélek megérinteni téged! Mindörökre magam mellett tudni! – kérlelte a kék, aki már tudta, csak akkor lehet maradéktalanul elégedett, ha a sárga közvetlen közelében élhet. Ha mindennap láthatja, hallhatja, érezheti őt. 
- Te is tudod, hogy nem lehet, hiszen nekem itt van dolgom, neked pedig ott – felelte szomorúan a sárga, aki el sem tudta képzelni, hogy ez talán másképp is lehetne. Úgy érezte, ha elhagyná a helyet, ahová sorsa rendelte őt, cserbenhagyná mindazokat, akiknek szüksége van rá. A fényére, a melegére, a szeretetére… Tehát továbbra is tette a dolgát, miközben elvárta, hogy kék társa segítse, melegítse, erősítse őt.

Aztán amikor a kék úgy döntött, hogy ilyen áron alig ad neki valami kis aprócska szikrát az erejéből, a sárga is belátta hogy társának, igaza lehet, mert kezdte megérteni, hogy miért vágyik annyira az állandó közelségére. 
Idővel maga is rájött arra, ha együtt lehetnének, erősíthetnék, táplálhatnák, egymás erejét fényét, és mindaz a jó, ami így az éteren át csak lassan és morzsákban juthat el egymáshoz biztos, hogy százszoros erőre kaphatna, ha közvetlenül adhatnák át egymásnak napról napra, míg világ a világ.
Így arra az elhatározásra jutott, hogy feladva minden eddigi feladatát, elhagyva megszokott és megszeretett otthonát megkeresi kék társát, hogy elmondhassa neki, már nincs ellenére a közös jövő, hiszen ha kettejük erejét összeadják, csodákra lesznek majd képesek.

Sajnos, elkésett… 
Amíg saját életét féltve nem tudott dönteni, a kék csillag nélküle fogyni, gyengülni kezdett, és lassan elhagyta korábban oly sokszor megcsodált varázslatos ereje, amely egykor őt is életre keltette. Fénye halványulni kezdett, és már nem jutott el hozzá, hiába igyekezett felfedezni őt a sok millió sorstárs között. Nem találta… 
Lassan eltelt száz év, kettő…talán már százezer is, és ő még mindig azt az egyet, azt a különös kék fényűt kereste kétségbeesetten, hogy elmondhassa neki, amit soha nem volt lehetősége elmondani. Ugyanakkor tudta, hogy egyszer majd eljön annak is az ideje. 
Talán egy másik időben, egy másik életben… egy másik kozmoszban. 

Nyár este, ha feltekintek a kék égre, és meglátok egy különös fényű, sárga csillagot, azonnal egy ezüstösen kék is eszembe jut róla. Tudom, hogy ott van valahol, fényezerévnyi távolságra tőle. De figyel ... 
Ilyenkor rád gondolok, Kedvesem,... pont úgy mint a két csillag egymásra, és végtelenül boldog vagyok, mert tudom, hogy te titokban azért vigyázol rám, és én nem vagyok egyedül…

Rovatok: 
Irodalom