Pár napig még fürdőztek a sikerükben, hisz megtanultak olvasni, és a kulccsal kinyitották újra azt a bűvös ajtót, ami egy újabb bolygóhoz vezette őket. Az a bolygó az eddigieknél sokkal csodálatosabb volt, gyémántos csillogással, és minden olyan kusza vonalakból állt. Mintha egy labirintus lett volna.
    - Ezen át kell mennetek, az írástudomány már egy teljesen más dimenzió. - szólalt meg egy hang a semmiből, miután üdvözölte őket.
    Mint eddig, most sem ijedtek meg, hanem egymás kezét fogva mentek végig azon az úton, amin a szívük vezette őket. Bármilyen kacskaringósnak tűnt, nem tévedtek el benne, és eljutottak egy hatalmas fához, ami a labirintus kijáratánál volt, és ami olyan terebélyes volt, hogy együtt nem érték körbe. Az a fa mindegyüket felkarolta, és minden ágára került valaki.
    Akkorra már híre ment arrafele, hogy van egy csupaszív, tanulni vágyó világ, ami kinyitotta szívét a megismerések felé.
    - Tudom ám, miért jöttetek! - szólt megint egy hang a semmiből, és megkérdezte, hoztak- e valamit, amibe írni tudnak.
    Ők meg elővették az üres lapokkal teli könyveket.
    - Aztán ceruzátok van-e hozzá?
    - Az micsoda? - kérdezték.
    - Amivel majd betűket rajzoltok az üres lapokra.
    - Nincs. - mondták.
    - Akkor mindjárt kaptok egyet, és elkezdjük az írás művészetét.
    Mindenki csöndben figyelt, hisz nem tudták, honnan jön ez a hang. Először elég ügyetlenül fogták a ceruzát, és nehézkesen tudták lemásolni azokat a betűket, amik hirtelen kirajzolódtak előttük.
    -Tudsz segíteni nekünk? - kérdezték attól, aki még láthatatlan volt előttük.
    A kérdés hallatán a fából előbújt egy öreg, bölcs apó, aki megkérte a fát, hogy mindenkit rakjon őmaga köré.
    - Te voltál az a hang semmiből? - kérdezték tőle.
    - Igen, én voltam, ti tényleg nagyon bátrak vagytok, ahogy hallani is rólatok. De nem csak bátrak, ügyesek is. Miben segítsek nektek? - kérdezte tőlük.
    - Mutasd meg nekünk, hogy kell fogni jól ezt a ceruzát.
    Megmutatta nekik, amitől ragyogni kezdett mindenki. Olyan volt nekik az egész, mint egy varázslat. Hiszen a sima lapok lassan megteltek élettel. Napról napra egyre több élettel. Az öreg bölcs apó csak ámult, milyen gyorsan elsajátították ezt a tudományt, és lassan útnak indította őket. De egy kéréssel volt feléjük, hogy amit idáig tanultak, azt gyakorolják, hogy valami újnak részesei legyenek, ha már megfelelően tudják használni a mostanában tanultakat. De azt is mondta, ha hazaérnek, pihenjenek kicsit, hisz kipihenten könnyebben megy a gyakorlás is, és végül tőle számokat kaptak aranyezüst színnel átitatva.
    - Mik ezek? - kérdezték.
    - Ezek számok a következő kapuhoz.
    - Mik azok a számok?
    - Majd megtudjátok, ha itt az idő. - válaszolta. Azt az ajtót, ami ahhoz a dimenzióhoz vezet, már nem a kulcs fogja nyitni majd. - mondta nekik sokat sejtetően.
    Majd csettintett egyet, és ők újra otthon voltak. Összenéztek, és megölelték egymást, és egy hosszabb szünet kezdődött az újabb kaland előtt. De a nap hátralévő részében, megfogadva a tanácsot, amit kaptak, már csak játszással töltötték egymás társaságában. Tünde pedig szivárványos fényében elkezdett növekedni.

TM