Fekete égboltról hullanak, Szent Lőrinc könnyei,
augusztus így kezd a nyártól, korán búcsúzni,
Perseidák ezek a hulló csillagok,
szerte szóródnak, mint éjszakát őrző silbakok.

Mennyi de mennyi csillag ragyog, odafenn az égen,
annyi csepp mint fáradt, emberi verejtékben,
így szórja szerteszét, meteor a könnyeit,
mint gazdag Cáratyuska, olcsón szerzett gyöngyeit.

Gazdagabb az Isteni világnál, senki nem lehet,
Teremtőnek köszönhetem én is, alkotóképességemet,
imáimba foglalom, az estet, a hajnali kelést,
de azt is, mikor munkáim ontják a verejtékezést.

Kérdezik tőlem sokan, honnan ez sok szép gondolat,
mit feleljek, nem akarok mondani bolondokat,
sokszor azt mondom, nézd Isten mit teremtett,
ha rosszat is tettél, azon sosem kesergett.

Így vagyok teremtménye, én is e világnak,
csupán csak egy szára, a legszebb virágnak,
e képen értem ide, csillagoktól a földig,
hatalmas zseniktől, a kopár kis völgyig.

-írta-Varga István-Barcs-2021.08.15.