Békalencsés tavak közt, hol az erdők égig érnek,
hatalmas hegyek karéja, felhő felettiek a bércek,
erdők alján a szamóca, tüskés indán finom szeder,
tiszta vizű Zimonya, látszik lent a folyammeder.

Az a báj, az a szépség, mi sugárzik most rólad,
mint mikor legszebb rózsákon, látom a bimbókat,
ez jut eszembe magányomban, mikor járom az erdőt,
benne ott látlak téged, egy szép valós hercegnőt.

Rejtett mosoly ott bujkál, ajkadnak szegletében,
ha a Nap rád néz, bíz elbújhatna szégyenében,
oly csáberő, szádnak izgalmas pompás vonzata,
szemeidben az éj, kebled finom domborzata.

Kedves az az érzetem, mi sosem találkozunk,
álmaimba leszel, ahol csak én, de ketten nem álmodunk,
arcképedet mint lepkét, véletlenül elkaptam,
álmoknak arcképcsarnokába, örökre elraktam.

Ott hol az alkony, már mindörökre úgy marad,
sosem jön el a várva várt, gyönyörű pirkadat,
sötét éjszakán, mint szellem, csillagvadász leszek,
vágyaim így maradnak beteljesületlenek.

-írta-Varga István-Barcs-2022.03.23.