Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Csipke Rózsa /2.

szeda2
szeda2 képe

Nagyon szerette az édesapját, akinél bátrabb és kedvesebb embert nem is tudott elképzelni sem. Amikor a csodálatos, nyílt tekintetét meglátta amint, éppen édesanyja, emlékezetében, ma már csak fénylőnek látszó arcán nyugodott. Milyen boldog is volt akkor! Látva szülei boldogságát, ő is erre a nyugalomra és biztonságra vágyott, amit ők ketten jelentettek egymás számára. Rózsa, mint egyetlen „virágszál” az életükben. Minden örömüket vele osztották meg, ők hárman olyanok voltak, mintha egyek lennének. Nagyon sokat utaztak. Bejárták a távoli vidékeket, sőt földrészeket. Természetkutatóként, édesapja élete a szabadban telt.  Rózsa sem tudott másfajta életet elképzelni magának, és persze a leendő párja sem akarhatott másként élni.
Legtöbb útjukon elkísérte a szüleit, de most kivételesen otthon akart maradni, mivel nem volt még kész az iskolai záró dolgozatával, ami egyébként is csak ürügy volt számára. Önállóságra vágyott, meg akarta mutatni, hogy ő már nagylány és nyugodtan rábízhatják a birtokot. Persze, akkor még nagy sürgés-forgás volt körülötte és nem gondolta, hogy egyszer csak minden a fejére szakad, és nem látja szüleit ennyi éven keresztül. Mert ő meg volt róla győződve, hogy visszatérnek!  Nem kapott semmiféle értesítést arról, hogy meghaltak volna, és a szívében érezte, hogy még élnek. Azt, hogy hol, azt még nem tudta, de egyszer, megtalálja őket!
 Ez az eltelt tíz év, őt is erőssé, elszánttá tette, és elhatározta, ő is annyi ismeretet szív magába, hogy az édesapja volt főnöke, az öreg professzor Felix, sem fog tudni ellenállni neki. Sőt elengedi, és rábízza azt az expedíciót, amit fontolgat az óta, mióta szülei eltűntek, és végre a nyomukra bukkanhat! Ebben teljesen biztos volt, és ettől senki nem tántoríthatta el!
 Ettől a gondolattól mindig fellelkesült, és jó kedve lett.

Az öreg Felix csak mosolygott, amikor, ezt az édesapja „kiköpött” mását meglátta a lányban. A forró vére nem hagyta nyugodni, az elszántság vetekedett az apjáéval. Bár, a szelíd alázat is ott volt a tekintetében. Felix nagyon jól tudta, ezt a lányt nem állíthatja meg. Persze, nem is akarta. Elég sok tapasztalatot és ismeretet szerzett a szülei mellett ifjú gyermekként, amihez, hozzájöttek az egyetemi évek. Most már csak a friss diplomához a kellő gyakorlatot szerzi meg, és kész lesz az útra.
Nem merte elmondani a lánynak, de már eldöntötte, elviszi magával. Ha elmondaná, akkor nem tudná megállítani a lányt, de így a remény éltette, és hajtotta még több ismeretre.
Meg hát, ott volt az a fiú, Brad.  Abban reménykedett, hogy ők ketten, együtt talán pótolhatják a lány szüleinek munkáját.

Brad érett fejjel gondolkodott. A maga 28 évével, már csak arra várt, hogy Rózsa végre elszánja magát. Szándékosan a városban maradt, hogy a lány közelében lehessen. Nagybátyjával élt egy távoli birtokon, aki már elég idős volt, így sok feladat hárult rá a ház körül is. Szerette a nagybátyját. Szülei helyett, szülő volt. Legalább is szerette volna pótolni, a régen rámaradt fiú családját. Már amennyire tudta és tellett tőle, az erejéből. Távolban, tudott egy lányról, aki közel állt Bradhez. Tudta, hogy a fiú szereti és másról hallani sem akar, csak Rózsáról. Gyermekkorukban gyakran voltak együtt, míg ő az erdőt járta, gyakran elvitte a farmra, a lány szüleihez. Nem gondolkodott sokat azon, hogy ezek a fiatalok milyen jól kijönnek egymással és talán egyszer…?  De, ma már eszébe jutott.
Brad, nem akarta szerelmét magára hagyni, az ő szándékai tisztességesek voltak, és úgy tekintett a lányra, az ő Rózsájára, mint gyermekei leendő anyjára. Tisztelte és szerette őt.
A lány, még nem mondott semmi biztatót, de a tekintete elárult mindent. Brad tudta, hogy csak türelmesen meg kell várnia Rózsa döntését, nem sürgette.

Folyt. köv.

Rovatok: 
Irodalom