A hajó korlátjának támaszkodva nézte a vizet, amikor a távolban, oldalról, valami sötétebb vonal tűnt fel. Egy hajó, vagy valami más? Nem tudta kivenni.
A figyelő már jelzett a kapitánynak, és hirtelen mindenki nagyon izgatott lett.  A helyére álltak a matrózok egy pár pillanat alatt, és már az árbocról lesték a lassan növekvő és közeledő vonalat.
- Part! –szólt az árbocról a matróz.
     Ez a hír, mindenkit felkavart, és izgalommal töltött el, a legénységet, és utasokat egyaránt. Rózsának nagyot dobbant a szíve! Talán ez az a part? Izgatottsága egyre nőtt, amint közeledtek. Talán pár óra is eltelt és még alig értek közelebb. Legalábbis, úgy érezte. Nagyon türelmetlen volt. Most már azért látták, szabad szemmel is, hogy a távolban egy part körvonalai rajzolódnak ki. Ahogy közeledtek, sziklákat látott, sehol egy homokos part.  Egy nehezen megközelíthető, sőt, megközelíthetetlennek tűnő sziget. A kapitány nem ment közel, mivel nem tudta nincs-e zátony alattuk. Távol a parttól, lehorgonyoztak.  Leengedték a motorcsónakot, és a matrózok vízre szálltak. Körbehajózzák a szigetet, hol lehetne esetleg kikötni, ivóvizet felvenni. Hosszú időbe telt, amíg elérték a partot, majd eltűntek a szemük elől. Az idő, csigalassúsággal telt. Délután volt, és már esteledett. Rózsán még jobban eluralkodott az aggódás.. A legénység még sehol. A rádió, amit magukkal vittek, meg sem mukkant. A kapitány, a rádióst kérdezgette, de semmi hír felőlük.
- Valami vételi zavar - csak ennyit mondott.
Amint a nap lebukott a látóhatár alá, a kapitány, parancsot adott a hajó kivilágítására, hogy könnyebben megtalálja őket a legénység. A rádió néha megzörrent, és utána elhalkult. Majd, semmi hír. Így kémlelték a távoli szigetet, talán egyszer felbukkan a motorcsónak, és a legénysége, de sehol semmi.
      A hajnal első pírjánál, recsegni kezdett a rádió és távoli motorzaj ébresztette őket. A legénység visszaérkezett! Hangosan kiabáltak, integettek feléjük. Kikötötték a csónakot, és felmásztak a kötélhágcsón. A vezetőjük, izgatottan számolt be a látottakról.
Embereket nem láttak ugyan, de felfedezték emberi létnek nyomait.  Elmondták a kapitánynak, hogy meg kell kerülniük a szigetet és van egy hely, ahol biztonságosan kiköthetnek. Nagyon nehezen értek partot a csónakkal, mivel nagy volt a hullámverés, és emiatt sem tudtak sehol kikötni.  Sok alacsony homokpad van a sziget körül, többször elkapta a csónak alját. Kiss híja, hogy nem feneklettek meg!
A kapitány kiadta a parancsot az indulásra, a horgonyt felszedték. A motorcsónak ment előttük, ők már ismerték a veszélyes helyeket és mire kivilágosodott, már a sziget közelében voltak.
Rózsa, alig várta, hogy megérkezzenek. Brad szeretett volna valami biztatót mondani neki, de csak a kezét fogta és szurkolt azért, hogy minden rendben menjen. Talán ez az a sziget…!
     A szigetet körbehajózva, egy kis öblöt pillantottak meg, amit a nyílt tengerről nem lehet látni. A csónakkal bevezették a hajót és megtalálták azt a szép homokos partot is, amiről a matrózok beszéltek, sőt, amit a lány felismert az álmából! A szíve nagyot dobbant, amint meglátta. Úgy érezte, neki is mennie kell a csónakkal, és Brad is vele tartott. Számára ismerős volt a part. Teljesen, az álom hatása alatt keresgélt a parton. A csónakból kilépve, szemei pásztázták a környéket, amikor a távolabbi sűrű pálmafás mellől, egy emberi alak lépett elő. Kicsit bizonytalanul, de éppen feléjük tartott. Nagyon messze voltak még ahhoz, hogy felismerhető legyen.  Nem látták, fehér vagy fekete, de emberi alak volt, az biztos. Távcsöveiket elővéve szemlélték mi történik.
Ahogy közelebb értek, látta Rózsa is, hogy egy férfi az. Egy idős, magas termetű, fehér férfi. A lélegzete elakadt, amikor ismerősnek tűnt az alakja, bár a mozgása kicsit nehézkes volt.  Majd kezeit elengedte a férjének amint egy ellenállhatatlan érzés vonzotta, hogy rohanjon, rohanjon ahhoz a férfihoz, akiben az édesapját vélte felfedezni.

Folyt.köv.