Brad és ifjú felesége, már az úton hazafelé haladtak, dél után járhatott az idő. Kicsit hallgatagok voltak mindketten. A gondolataikba mélyedve, alig várták otthonuk magányát, hogy végre újra együtt lehessenek. Csak ketten.  Boldogan feküdtek, amikor csak tehették, csak úgy az ágyon, egymást átölelve és beszélgettek, vagy csak hallgattak. Hallgatták egymás szívverését. Jókat nevetgéltek. Csodálatos érzés volt, hogy együtt élhetnek.
Az út fagyos volt, és a nagy hóban alig tudtak haladni. Bradnek nagyon kellett figyelnie. Feltűnt neki már reggel, egy hótalpnak a nyoma. Vajon kié lehetett? Nem találkozott senkivel az úton. Azóta hó sem esett, így imitt-amott, még látszottak a nyomok. Ezen elmélkedett, sőt kis aggodalom is volt benne. Talán valamelyik távoli farmról járt arra valaki? Ha hazaérnek, átmegy Áronhoz és megkérdezi, mit tud erről a magányos farkasról.
Reggel annyira siettek, hogy szokásuktól eltérően, most nem mentek át köszönni.  Pedig Sara, biztosan készített valami finom reggelit. Elmosolyodott. Milyen jó érzés az asszonynép közelében lenni! Ránézett élete szerelmére és megfogta a kezét.
- Szeretlek drágám!
- Én is téged, nagyon! - mosolyodott el a lány és ő is megszorította a férfi kezét. A szemük bepárásodott ettől a meghitt pillanattól. Mindketten hálásak voltak Istennek, amiért megtalálták egymást. Kitartottak, és ezt a boldogságot fel nem cserélnék semmiért.
     A kaput nyitva hagyták reggel, amikor eljöttek. - Talán nincs belőle gond!- motyogta Brad. Amint figyelte, béke volt a ház körül.
Begurultak az udvarra. A bozontos, öreg kutya boldogan üdvözölte őket.
-Ó, hát, nem csavarogtál el? Ez rendes dolog volt tőled! –szólt kedvesen Brad a kutyához, aki vidám farkcsóválással ugrándozott körülöttük.
Sietősen haladtak a faház felé, ahol, már az ajtó nyitásakor rájöttek, az előtérben hagyott holmikból, hogy vendégük van. Kissé nyugtalanul, várakozással telve léptek be a nappali ajtaján.  Az asztalnál hárman ültek. Áron, Sara és az idegen, egy férfi.  Brad, kérdőn nézett rájuk.
- Emil- állt fel, és nyújtotta kezét a vendégük.
- Brad vagyok. Fogott kezet a két férfi. A feleségem. Mutatott a lányra.
- Rózsa- nyújtotta kezét a lány. Emil megfogta a kezét és csak nézte a lányt. Hirtelen zavartan engedte el. Bocsásson meg, de emlékeztet valakire. Richard…  Mindhárman kicsit zavarba jöttek a váratlan helyzettől.
-Rózsa! –szólt Sara. Ez az úr, veled szeretne beszélni.
 - Velem?- kérdezte a lány megilletődve.
 - Igen!  Pár éve találkozott a szüleiddel! Közben, aggódó pillantást vetett a lányra.  Rózsával megfordult a világ.
- A szüleimmel? De, hogyan és mikor? –kérdezte hebegve. Nem akart hinni a fülének! Letelepedtek a kandalló elé. Rózsa, remegő szívverésétől alig hallotta, amit mondanak.
- Meséljen, kérem! Mondjon el mindent részletesen! –szólt oda Emilnek.
Emil melléje telepedett, a többiek közrefogták őket. Sara, közben gondoskodott egy forró teáról,
- így ebéd előtt - szólt halkan. De, már nem hallottak semmi mást, csak Emil beszámolóját…

Folyt.köv.