Nem kreálhatok Neked csodát, 
bár a szemfényvesztés korát éljük, 
én mégis csak önmagam adom. 

Parlagon hagyom hiú álmaim, 
az idő ólom lábain kacsázik egyre, 
nem mászok fel a hegyre bénán. 

Helyette némán fejet hajtok
az igazság előtt, lelőtt poénokon 
kuncogva, bágyadt lelkembe nézek. 

Tudom ez itt az élet, megyek tovább 
az úton Veled, nem szenvedek,
mert Te vagy a kezdet és a vég... 

Feletted mindig kék az ég.
Kérlek az én csodám Te légy, 
mert belőled sohasem elég!