Szomorú arcú párok,
boldogtalan emberek,
ráncokban a bánat,
látszanak a jellemek.

Üres tekintetek,
mosolytalan száj,
látszik, hogy legbelül
valami nagyon fáj.

Fröcsög a düh másra,
mondja az igazát,
legyen az valós,
vagy éppen kitalált.

Haragszik a világra,
ontja ki a mérgét,
melynek súlya alatt
már görnyedt is hétrét.

Hiába a mosoly,
hiába kedves szó,
neki ez nem elég,
neki ez nem való. 

Mi tenné boldoggá,
mi lenne jó neki,
maga sem tudja,
sehol meg nem leli.