Az éjszaka közepén hirtelen felriadt. Az álom élénken jött át a valóságba. Tudta, hogy csak álom volt, mégis a félelem teljesen lebénította. Nem tudott meg sem moccanni.
   A szeme volt nyitva, a többi érzékszerve mintha elhagyta volna. Ott maradt az álomvilágban. Ahol rémülten menekült az oroszlán elől. Ahol elbújt, és látta ahogyan valaki más után szalad az állat. Ahol a szeme érzékelte az eseményeket, de a teste nem mozdult. Az ébredés még nem teljes, mintha félúton ragadt volna a két dimenzió között. Kereste szemével az ágya biztos tárgyait, de ráeszmélt, hogy fordítva fekszik az ágyon. Ez még nagyobb pánikot okozott, most már szemét sem tudta nyitva tartani. A hallása váltotta látását. Hallotta szíve erősödő dobbanását, lélegzetét visszatartva figyelte az ütemét. Egy hangot hallott tisztán, és a szót, lélegezz! Vett egy nagy levegőt, tüdejét átjárta az éltető levegő, és orrába egy ismerős illat érkezett. Levendulaillat töltötte be a szobát. A képzeletbeli levendulamező felé nyújtotta kezét, szinte tapintotta a kedves virágot, érezte szájában a levendulakeksz édes ízét. Az öt érzékszerv lassan, de biztosan ébredezni kezdett. A testét fogva tartó félelem feloldódott, a dimenzió szabadon engedte.
   A tudatalatti békés folyamatának köszönhetően visszatért a számára valóságnak érzékelt világba.

TM