Hétköznapi, /vulgáris/ bölcselkedés

Ha eljön az éj, az óra még tovább ver,
öregedés ellen nem akadt még gyógyszer,
Hiába győzködnek a filozófusok,
akkor is én vagyok, mikor épp álmodok.
A múlttól már ne félek, az rég lezajlott,
a maradék jövőm szed tőlem majd  sarcot. 
Az idő parancsol, akinek nincs ura,
a történések vak láncreakciója.
Ezt a csendben, azt meg a zajban tanultam,
mért fájóbb a hiány, mint ami már megvan.
Lehetőség-rés van minden nehézségben,
ilyenkor magamnál is többnek kell lennem.
A tükrök árulók, mint nyitott csekk könyvek,
az egyenes utak magamhoz vezetnek.
Mindig félelmetes minden ismeretlen,
ha egyedül maradsz, nincs, ki felemeljen.
Szívemhez csak az kerül közel, senki más,
ki érzi lelkében, mi is a végromlás.
A szellemek, démonok, a szörnyetegek
ellen emelj magas lelki menedéket.
Az örökkévalóság az új pillanat,
amely mindig egy következőhöz tapad.
A jóság a gonosz hiszékeny támasza,
ami majd ellene fordul, hogy megfojtsa.
Vajon én vagyok csak egyedül magamban,
vagy az énemben másnak is szállást adtam.
Velünk született a gonosz és az erény,
tetszik vagy nem, a világ ilyen skizofrén.
Tisztán mért csak azokat őrizhettem meg,
akik mellőlem már örökre elmentek.
Nincs biztos ösvény és szilárd axióma,
csak sodor az élet láncreakciója.     

2020. okt. 1.