Még napsugár csillan nyeldeső fodrokban,
néha a szél zörren a parti bokrokban,
nagy folyam unottan folydogál medrében,
parti fákat az ősz színezett kedvében.

Így botlott az ősz most ős Dráva vizébe,
majd mosolyogva nézte magát tükrébe,
jól sikerült sminkjét még sokáig nézte,
míg a fagy és a dér ezt át nem rendezte.

Unott szürkeség, csak egy levél libeg,
pókháló selymén magányos és rideg,
a sűrű köd, hogy beágyazta magát, 
ritka sétálókon ott a télikabát.

Rajtam is a kesztyű mi fogja a kezem,
valaha ki sétált egykor itt velem,
egyedül téblábolok most a délvidéken,
majd újra jő tavasz, talán megérem.

-írta-Varga István-Barcs-2020.11.11.