Ide kellene csatolni a képed,
látni lehessen tiszta szemed,
sugározza makulátlan erényed,
irántad a vágy bennem éled.

Mesék kertjében találtalak,
világosbarna szemek hívnak,
mosolyod olyan varázslatos,
szépséged ó mily csodálatos.

Egy virág melyet fogsz kezedbe,
az vörös rózsa legyen benne,
hatalmas öllel szedtem neked,
vázádban tán majd bele teszed.

Teliholdnak egy éjszakáján,
rólad mesél a parki sétány,
hárs alatt egy kopottas padon,
patakzott könnyed az arcodon.

Emlékedet megőrzöm mindig,
gyöngyvirágtól a lombhullásig,
azon túl is ha jön fagyos tél,
kedves arcod majd rólad mesél.

Ó csak néznélek sok-sok forró nyáron,
vagy végtelen havas pusztákon,
szivárvány alatt átvezetlek,
bolondságokon én veled nevessek.

Ajkaid oly vonzóan hívnak,
vetélytársa lehetsz a Napnak,
árnyékodba beleolvadnék,
minden csillagot neked adnék.

Szóról szóra meglásd én kincsem,
csak neked írtam ezt a versem,
mert míg írtam csak rád-rád néztem,
folyton folyvást gyönyörködhettem.

A fényképed mintha életre kelne,
hullámzó mosoly bujkál benne,
arcodon bájos két kis párna,
így vesztem bele az álomvilágba.

írta-Varga István-Barcs-2019.02.21.