Egy rég elfelejtett világban történt, amikor még nem emberek laktak a földön, hanem különféle hatalmas, szárnyas lények. Akkoriban még az energia kizárólag a szeretetből állt, és az utódok születése is más volt.
   Nem kellett érintkezni egymással, ha az energia teljes volt körülöttük, és eggyé vált, akkor készen álltak már a családra, és egyszerűen csak kivált belőlük az utód.
   Minden fájdalom nélkül, a szíven keresztül, egy szivárvány buborékban látta meg minden utód a napvilágot. Egyszerű gondolati kivetítéssel. S amint ez a szivárvány buborék lekerült róluk, már képesek voltak önállóan létezni.
   Az az energia, ami akkor virágkorát élte, az gondoskodott arról, hogy az utódok egészséges fejlődéséhez minden meglegyen. S habár érintés nem volt, mégis olyan átható volt az egész légkör, és biztonságot adott mindenkinek.
   Míg egy napon valaki megbolygatta ezt. Mert neki többre volt szüksége. Irányítani akart mindent, és mindenkit.
  Kezdetekben az utódokat, akik még a buborékban voltak, tüntette el. Vagy idő előtt megszüntette körülöttük azt. Így olyan betegséget is generálva, amibe belehaltak. Ezzel is új érzelmeket generálva, hisz eddig ilyen nem volt jelen az életükben. Viszont az egész légkört megbolygatta.
  Onnantól kezdve felborult a rend, hisz ez az egy dolog is már mindenre hatással volt. Egyre többen veszítették el azt, ami szívüknek a legkedvesebb, és így lassan eddigi világuk haldokolni kezdett. Elkezdődött egy új világ, ami már nem csak a szeretetről szólt, ami eddig önmagától is áradt, és szivárványlétükbe lassan beköszöntött a sötétség.

TM