A nagy meglepődésüket ő törte meg épp azon a nyelvrendszeren, amit az úton felfedeztek magukban.
     - Te érted, amit mondunk?
     - Miért ne érteném, mindig is ezt használtam, ha szükséges volt. Nem beszéltem sosem másképp, itt, ahol élek, nem volt rá szükség.
     Még nagyobb döbbenet ült ki az arcukra.
     - Ez, hogy lehet? Te tényleg teljesen más vagy, mint mi.
  - Miért lennék más? Akkor nem kerültetek volna ide. Hisz sosem jártatok még erre. Itt a családommal már nagyon rég óta élünk és kiegyensúlyozzuk, őrizzük a körülöttünk lévő világot, ki-ki maga módján. - Ti nem csináltatok ilyet?
    Néztek egymásra némán, hisz ahonnan jöttek, ez mind magától működött. Anélkül is, hogy csináltak volna bármit is.
   - Miért jöttetek? - kérdezte tőlük.
   - Szeretnénk megkérni, hogy segíts nekünk, mert ott, ahol mi élünk, ott pusztulás indult el.
   - De hogy tudnék én segíteni nektek?
   - Te életre tudnád kelteni azt a lángot, ami kialudt a világunkban.
  - Miért, ez nem a ti világotok? - kérdezett vissza. - Itt nincs pusztítás, itt béke van. Úgy, mint nálatok volt. Ugyanazon világ gyermekei vagyunk. Miért tesztek különbséget?
   Erre nem tudtak mit mondani.
   - Segíts nekünk! - kérték.
  - Nem tudom, mit tehetnék, hogy is kellene azt az ősi lángot meggyújtani. De talán nem is kell tudnom már. Hisz erre ti is képesek vagytok, együtt, önmagatok által. Ez, ami történt, ahogy csak a saját világotokban éltetek, elfeledtette veletek, honnan is jöttetek valójában, és az bizony a családon is túlmutat, és ott van bennetek minden, ami a lángot előhívja, csak ugyanúgy fel kellene fedeznetek magatokban, mint a beszédet. Ráadásul, az elmúlt időszakban olyan dolgokat éltem általatok, amiről inkább nem mesélek. De nem csak én, hanem azok is, akik idáig tették a dolguk, csendben, úgy, hogy senki sem láthatta. Hogy az egyensúly is megmaradjon. Mindenkinek megvolt a maga feladata. Mi nem ismertük egymást, mégis tudtunk itt együttműködni. De ezek szerint, valaki közületek nagyon visszaélt sok mindennel, és kihasználta azt a helyzetet, amit viszont ti okoztatok. Tudjátok, mi is, volt bajban és álruhában is mentünk hozzátok segítséget kérni, de bármilyen tudással is bírtatok a nagy szeretetben, de többségében mégsem segítettetek. Vagy épp bántottatok közülünk sokakat. Mert mások, és sokfélék voltunk. Másnak láttatok bennünket, mint amik valójában vagyunk, és ehhez nem is kellett feltétlen álruhát sem öltenünk. Tudjátok, mi is kialakítottunk egy egyéni kommunikációs rendszert, amit csak mi ismerünk fel, mivel teljesen magunkra voltunk utalva. Így segítve egymást.
    - Akkor most nem segít nekünk senki?
   - Mint mondtam már, erre ti magatok is képesek vagytok együtt, és ha felfedezitek azt, ami bennetek van valójában, akkor azt a lángot újra fel tudjátok éleszteni. Tőletek függ, mit erősítetek magatokban.
   És alighogy ezt kimondta, a barlang vele és minden társával együtt eltűnt a számukra. Akkor valaminek nagyon vége lett, és már nem csak tőlük kaptak nemet, hanem valami sokkal hatalmasabbtól is. És ahogy haladtak visszafelé, sokuknak még a szárnya is odalett, és helyette valami olyat kaptak, amit meg kellett tanulniuk használni. A pusztítást nekik kellett maguknak megállítani, együtt, de még igazán nem tudták, mivel állnak szemben, és azt sem, hogy kezdjenek neki. Hisz amire eddig képesek voltak, azt kis idő múlva sokan elvesztették. Vajon újra fel tudják ébreszteni azt a lángot? Vajon abban a formában, amivé váltak, is képesek rá? Felismerik az együtt erejét az új életükükben is? Hiszen az az új korszak, ami beköszöntött hozzájuk, elhozta a megszállások idejét.

    Vége

TM