Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Nagy Erzsébet
  szerkesztő
Hollósi-Simon István
  webadmin, főszerkesztő-helyettes

Jelenlegi hely

Egyszer volt hol nem volt ll

csabayandy
csabayandy képe

     Azt tudni kell, hogy abban a világban, a kezdetekben, nem volt halál, és minden magától teremtődött meg. Mert egy olyan nagy családot alkottak, ami együtt hatalmas dolgokra volt képes annak a tiszta energiának segítségével, ami bennük is ott volt, és ehhez nem kellett semmi más, csak hogy őrizzék ezt a lángot.
     De ez azon a napon megváltozott, lejött az ég a földre, és ami a föld alatt volt, az fel. Ezzel megbomlott az az egyensúly, ami idáig csak jót hozott az életükbe. Hisz most már jóval több volt a háttérben, mint gondolták először.
      Az a láng kialudt.
     Még nem tudták, ki indította el ezt az egészet, és nem is gondolták volna, hogy ilyen bekövetkezhet a világukban.
    Már nem úgy bíztak egymásban, mint eddig, ráadásul egyre kevesebb dologra voltak képesek, mint eddig, a telepatikus kommunikációjuk is megszűnt többségüknek, akik még képesek voltak továbbra ilyesmire is, azok meg rejtve tartották inkább ezen képességeiket, mert féltették családjaikat.
   Egyre nagyobb viszályok dúltak, és elfelejtették közben, mire is képesek valójában együtt. Egyre többen lettek betegek, gyengébbek, figyelmetlenebbek egymással is. Ami még több aggodalomra adott okot, és ezt köszönhették annak az egynek, aki mindent és mindenkit irányítani akart. Hatalomvágya elhozta számukra a kihalás veszélyét. De hogy honnan jött ez elő belőle, igazán még az is rejtve maradt előttük egyelőre.
    Míg eszükbe nem jutott egy régi mese, amit nem vettek komolyan, egy rituálé alkalmával a köztük élő bölcsek egy ősi tüzet gyújtottak. Ami a rituálé alkalmával váratlanul kettévált, és az energiája két kis utódot talált meg. Egyik a pusztításra, a másik a teremtésre volt hivatott, de ki gondolta volna, hogy ez pont most jön az életükbe és bontakozik ki, hisz ez olyan régen volt már. Igaznak sem vélték, de ez a fajta felismerés új távlatokat nyitott nekik, azzal a reménnyel, hogy van még egy társuk, aki által kiegyensúlyozódhatna minden, és elkezdték keresni azt, aki segíthet nekik. Aki talán felébreszti azt az ősi lángot, ami mindenkit megmenthet.
    És lehet, örök élet már nem lesz, de mégis az a szép világuk újra virágozhat majd.

TM

Rovatok: 
Irodalom