Sűrű, sötét felhők
Takarják utamat,
Lassan ballagok én
A jegenyesor alatt.

Száraz falevelek
Rezzenek meg néha,
Hideg szél suhan
A lombok ágaira.

Megyek én, megyek,
Lehajtom fejemet,
Nézem az utat,
S követnek a hegyek.

Hallom lépteim,
Csak én járok egyedül,
Szívemben a fájdalom
Csak nékem hegedül.

Eladnám bánatom,
De nincs, ki megvegye,
Majd egy völgy lábánál
Elásom örökre.

Leások jó mélyre,
Meg ne találják!
Eme nagy fájdalmat
Senki el nem bírná.

Én sem bírom,
Oly nehéz vinni,
Erőtlen szívem
Nem tud így dobogni.

Megállok hát
Egy szép völgy lábánál,
Kiásom a gödröt
Könnyeimnek árán.

Bedobom bánatom,
Be az összes kínom,
S betemetvén azt,
Áldást is mondok.

Áldja az Úr e napot,
Áldja ezt a Földet,
Mely Föld majd betakar
Engem is kezével.

De még most élni hagyjon,
Adjon boldogságot!
Ha egyszer élni jöttem,
Ne kelljen meghalnom!

Örüljek, nevessek,
Tudjak még szeretni,
Engedjen egy kicsit
Engemet is élni!

Mert rab voltam mostanáig,
Szenvedés volt létem,
Ha hibáztam is párszor,
Már megfizettem érte.

Kisüt hát a Nap
A sötét felhők mögül,
Ragyog az arcom is,
Rásimul az öröm.

Mosolyog lelkem,
Mintha ajkam volna,
S dobogni tud szívemnek
Minden kis darabja.

Hisz' szív nélkül
Nem élhet az ember,
S ha szíve van,
Kell, hogy szeressen.

Szeretek én is,
Amíg meg nem halok,
Mert elástam bánatom
Messze, valahol.

2023. július 8.