Kopott falon öreg órainga,
minden ütés bánatom tiltja,
mintha a lelke már bennem ringna,
a szobám vele egy meghitt kalitka.
Az ablakok, a szürkéskék szemek,
megtörve ontják rám  a fényeket,
az ember rabként is boldog lehet,
mert már mindig együtt leszek Veled.
Kapumat, ajtómat, sarkig tárnám,
úgy fáj, kínoz ez a magány-járvány,
van ki örülne az arcom láttán,
messzire értem az élet hátán.
Pedig szívem még szeretni tudna,
nem vagyok élettelen báb, gyurma,
lesz e ki velem ingám hallgatja,
együtt merülve az édes múltba.
Már csak egy vár, odafenn az Isten,
tágas házában, a kedves mennyben,
hogy jutalmazzon, netán megintsen,
mért voltam a hitben is hitetlen.
A jelen kopik, a jövőt várom,
nyakamat lehúzza a sors-járom,
de egy órainga a barátom,
a végtelent vele még bejárom. 

2014. március 22.