Áprilisi ragyogás bontogat rügyeket,
Virágba borulnak mind a kertek.
Gyümölcsfákon méhek zümmögnek,
Édes illat száll fel, és éled az élet.

Teraszunk alatti gömbön fecskefészek maradt,
Árván, üresen tátong, a fecskénk elmaradt.
Vörös farkú fürge madár röpdösött felénk;
Gyors villanással röppent el, s újra visszatért;

Bélelné a fészket, kis mohás szállal puhára.
Rakja-rakja türelemmel, ám lepottyan újra.
A kis szálon nem tapad meg szárazon a moha,
Villámlik a röpte szinte -, hozza csőrében újra.
Piciny madár, víz is kéne, csak egy csöppnyi…
Úgy szokta a fecskemadár, sárral tapasztani.

Cicánk nézi, nem bántja, bámulja röptében;
Száll a fehér gömbburára, nem adja fel sosem.

Ajtónk fölé kis lapocskát tettünk mi alája.
Bura tövén kis küszöbre potyog az le újra.
Csöppnyi fürge, piciny madár, vörös Hankó.
Csip-csip, csipog fecskeformán -, oly hasonló.

Szürkül már az idő, lemenőben a nap…
A mi kis madarunk tán végleg itt marad…
Előtte a kertben, kék nárcisz, nyíló tulipán,
Aranyesőbokor mellett, nyíló gyöngyvirág.
 
A gömblámpán madarunk a fészkén költ.
A kiskert is elénk tárul, az élet tavaszt zöng,
A gyönyörtől lelkünk is mosollyal dúdol.
Hogy világunk bajban, - arra ki is gondol. 

Nyírbogdány, 2017. április 4.