A tájra terítette az ég éji subáját
Csendben hallod a bagoly huhogását
Leszállt az éj a csillagok honából
Elpihent a magány, elég volt a mából

Néma a csend az éji sötétben
Alszik a gond, álomba merülten
néha egy madár szárnya zizzen
Elpihen a fájdalom, alszik kimerülten

Csillagok az égen fényesen ragyognak
Éji sötétségben ők veled virrasztanak
Fényükkel játszanak a kitárult világban
Messze vannak, de világítanak az éjszakában

Csend van és némaság, fáradság elpihen
Mély álomban merülve, játszik az álom képeivel
Álmodik a nyomor, hogy jó napra virrad
Reggelre eléri álmait vágyainak

Álmodj szépet, jön még reménységed
Sötét éjből felvirrad majd  hajnalod
Felkelő napod elhozza a reggeled
Rád is új nappal,  új remény ragyog

2O12.O7.19.Mosonmagyaróvár